2012. december 18., kedd

új ágy helyzet

Manga szuper rugalmas, komolyan mondom összetehetem a két kezem! Imádom, hogy ennyire megbízik bennünk és ilyen gyorsan alkalmazkodik az új helyzethez!!!!
Tudniillik semmi gond az altatással, ismét jól alszik délután és este is, pedig az ágyból bármikor kijöhetne és a szoba ajtaját is nyitva tartjuk + kis halvány fényt hagyunk. Kb. 2 éjszaka elég volt, hogy megértse, elfogadja, itt vagyunk, nyugodtan alhat, semmi különösebb változás nincs. Ez alatt a két nap alatt, többször kipróbálta, hogy kijön, kikukkant, egyszer éjfélkor hallottuk ahogy a zsákban araszol felénk (nagyon cuki volt, és nem félt! hisz kijött a sötétben és egyáltalán nem sírt, sőt.). Annyit tettünk, hogy mindig visszavittük, befektettük és betakartuk és mondtuk, hogy csicsizzen, itt vagyunk.

 A pici a pocakban egyre nagyobb ez biztos, mert én egyre nehezebben forgolódok, éjszaka még mindig felébredek egyszer tuti, és a levegővétel néha nehézkes a hajolásról+emelésről nem is beszélve. Plusz most vagy 70 kiló vagyok...64-ről indultam júniusban, igaz augusztus 20-ig Mangát szoptattam.

2012. december 16., vasárnap

kiságyból nagyágyba

Tegnap szétszerelte Miki papa és Zs a kiságyat és megkapta Manga a nagyot! Tegnap simán is ment mindkét elalvás, ma este már kevésbé...Negyedórás kűzdelem árán végre benn maradt úgy, hogy ajtó nyitva, a hallban a kislámpa fénye pislákol. Most már jó 10 perce csend van, remélem elaludt a kis fáradt Mangababó (:
(Utólagos megjegyzés: nem aludt el, elmentem a konyhába kis rágcsáért, erre mikor jövök vissza, a frász tört ki, ott állt az ajtajában...de aztán már aludt asszem)

Ja és pár napja az anyuci, apuci, mamóci, papóci stb. anyukó, apukó, mamukó, papuk lett (:
Honnan szedi a kis japán beütést? Átment a sok manga nézése a vérébe:-)

2012. december 12., szerda

2012.12.12. 12 óra 12 perc

Mi aludtunk, jó mélyen végre (:

...hisz a Mikulás ünnepség óta felborult Manga alvásrendje, és csak ma értük utól magunkat. Végre újra az ágyacskájában alszik reklámció nélkül. Ezt azért nekünk kellett visszaállítani, fájós szívvel, de most milyen jó már mindenkinek (:

2012. december 10., hétfő

jogosítvány

Ma megszereztem a jogosítványt, levizsgáztam!!!
Szét izgultam magam, hetek óta stresszes voltam, minden este arról álmodtam, hogy vezetek.

Manga közel fél órája üvölt, mert nem akar a saját ágyában aludni. Ma a vizsga előtt délután megengedtem, hogy velem aludjon, mert nem lett volna türelmem ezt a visítást hallgatni. Előzménye, hogy a Mikulás ünnepség óta tutujgattuk, hívott minket bementünk, simiztük, hagytuk, hogy délután ne a helyén aludjon.
Most az a rész zajlik, hogy ki-ki a helyén alszik, akárhogy reklamál nincs kegyelem, aludni kell mégpedig a saját helyén...Közben szétszakad a szívem :(

2012. december 8., szombat

MNB Mikulás ünnepség

Összegezve:

  • 3 gyerek fejbevágása
  • 1 gyerek enyhe meggyepálása
  • kuglizás bejövős volt, visszatérő vendég volt Manga
  • búgócsiga szintén bejött Mangának
  • elfogyasztva kb. 3 dl cukros kakaó
  • Mikulás lekésve
  • viszont a két krampusz, a hótündér és a rénszarvas bemelegítő szórakoztatása nagyjából megvolt (cukin beült Manga a többi nagyobb gyerek közé a szinpad elé a szőnyegre + 2X ugyanazon idegen nő ölébe is beült, még az sem zavarta, hogy a  nő saját gyerekei már ott ülnek  (:
  • délutáni alvás 2 órakor kezdődött el - 4-ig
  • ezért esti elaltatás este 10-ig húzódott, fél 10-től sírással tarkítva
  • 2 peták is készült Manga arcképével

enyhe nátha van ismét - bár erősebb, mint a múlt heti...

2012. december 2., vasárnap

szavak, tettek

in medias res:

répa=répka
katica=kat
ma éppen az anya az anyuci és az apa az apuci
uborka=ubi
tea, tej, kekszhibátlanul kimondva
kalács=kaács
szia=ia
Nap most már nap és nem tap (:
Hold=old (olyan mint a franciák nincs h-ja)
torna (tóóna), jóga ezeket mondja, sőt nagyon jól csinálja is a kissszony. Szuper megfigyelésben és mozgásban!

korábbi tete átváltozott tévé-vé


DE amin ledöbbentünk, hogy a gyerek 21 hónapos és 10-ig elsorolja sorban a számokat. Nem hittünk a fülünknek, amikor csak úgy diliből meseolvasás közben mondtam, hogy számoljuk meg a már nem tudom mit és én kezdtem, hogy egy, ő mondta kettő, én három, ő négy s így tovább. Néztem Zs-re, hogy szerinte jól hallottam, hogy Manga tudja? Ő is csodálkozott, s mivel bizonytalankodtunk, újra elpróbáltam, és ugyanaz a számolás történt. Ez nem véletlen-konstatáltuk.

Ismát volt olyan feladat jógán, hogy figyeljünk befelé a kisbabánkra  a hasunkban, most azt kellett képzelni, hogy egy fehér burokkal körbevesszük, ami megóvja minden bajtól. Döbbenet, de Manga ismát ott termett az ölemben, és bizony ebbe a burokba őt is be kellett vonnom - nem mintha nem örült volna a szívem-lelkem ennek :))
Nem mellesleg olyan szerencsénk van, hogy Manga imád ölelkezni, s ha kérek, mindig kapok puszit! Ez annyira de annyira jó!!!

2012. november 24., szombat

picit+babalátó?

Történt ugyanis, hogy a pénteki kismama jógán (ahol Manga is velem van, csak ő javarészt játszik) az óra vége felé kaptam lehetőséget a befelé figyelésre. Befogadtam a pozitív energiát és a teljes szeretetemet a kis pocaklakóra irányítottam...azaz irányítottam volna, ha Manga ezt hagyja (: Azonnal az ölembe kucorodott, ő maga vette fel a magzatpózt és ringott velünk. Így hárman fürödtünk a jóban. Sőt lágyan megsimizte a hasamat, mintha csak tudná a pillanat teljes valóját, lényegét, érezné kistestvére jelenlétét.
Felemelő volt!

A "picit" szó/tartalom helyes első használata is cuki jelenet volt. Reggel 4 szelet vajas kalácson osztoztunk meg, teával. Természetesen még kért Manga, csak ahogy szokott, azaz így: "Még" és ezt elmondja párszor. No de, gondoltam kemény anya leszek, és nem adok többet, egyszerűen soknak ítéltem meg, amennyit evett. S mivel látta a "még" nem jön be, rám nézett, kicsit kérő szemmel és halkan elsóhajtotta, hogy "picit?". Van olyan anya aki erre nemet mond, ha van mit adnia :)


2012. november 15., csütörtök

helyzet

Ez egy nagyon jó időszak Mangával. A földrevágódós elődac adagot sikeresen kivédtem, nem csinálja már. Igaz nem is csinálta előtte sem, csak az a két lentebb említett eset volt. Persze akaratát kinyílvánítja, és a "nem" is egész gyakran hallható tőle, mégis kezelhető, és kis cselekkel vagy nyugodtságos ráhagyással sima minden.
Sejtem, hogy ez durvulhat, meg ha meglesz a második baba, és mondjuk az egész éjjel sírt, keveset aludtunk stb. akkor türelmetlenebb leszek és fuccs a "jó nevelés" ideájának, de azért remélem az eszem visszafog majd jópárszor.

Olyan cukin mondja a hálózsákra, hogy szák, meg néha már kimondja azt is, hogy cica, vagy maci, ahelyett, hogy miau, meg buda. Nagyon igyekszik kimondani a szavakat, a muffin az fufin, de a Fifi-t kimondja (hú de fontos szó :-).

Viselkedése közösségben szerintem nagyon jó, egyáltalán nem dózer már, sőt kicsit hátrébb is húzódik, hogy ha nagyobbak kavarnak erőteljesebben körülötte - ennek azért örülök, mert ezek szerint a belátó képessége illetve, az "erőfelmérő"képessége szépen kifejlődött. Na persze egy-egy játékért odadobbant, de minimális értetlenkedési nyaf után megérti, hogy "kérem"-et kell mondani és akkor sem biztos, hogy megkapja. Elég jól el lehet terelni valami más érdekességgel.

--
23 hetes kismama vagyok már, repül az idő. Szeretem a mostani kismama jógát, mert Manga jól eljátszik a Családi Napközi rengeteg játékával (kislétszámú óvodányi játék), nekem meg lehetőségem van a kisfiúcskánkra koncentrálni, gondolatban babusgatni óvni, szeretni. No meg nyújtani az izmaimat, meg lazulni.
Nevet nem véletlenül nem írok, nincs még meg a fix. Játékos a Bánk, Buda és Zsolt.

2012. november 11., vasárnap

helyzetjelentés

Szerintem többet mozog a kisfiunk a pocakomban, mint Manga ugyanennyi hetesen (kb. 21.)
Szinte óránként érzem, hogy fordul, helyezkedik, támaszt (:
Ma A.-nál volt csajtali, lehet, hogy pár napon belül megszül...izgi, én vasárnapra tettem le a voksomat, de ketten is szerdát tippelték (hidegfront várható akkor).
Na ezt csak azért akartam említeni, mert egyértelműen megállapítottuk, hogy a hasam/alakom formája is már, mint Mangával volt, jelentős és látványos különbség, hogy van derekam, és inkább tényleg előrefelé nő a pocakom.

Manga pár napja kétszer is erősebb akaratérvényesítlst produkált. Összefeszültünk pöttyet. Szerintem látta az elmúlt hetekben más (nálunk vendégeskedő) gyerkőcöktől, hogy sírni, ellenkezni úgy is lehet, hogy leül, hátraveti magát...kipróbálta nyilván.
Remélem átmeneti a helyzet (és nem 4-5év átmenetre gondolok, inkább pár napra:)...
Amúgy minden próbál kimondani, a muffin az fufin, a nap továbbra is tap, a maci még mindig buda, a mandarin az mana, de új szó a róka, és a torta is.
Szuper cuki gyerek szerintem, nap, mint nap gyönyörködök benne és sokkal több puszit adnék neki, ha hagyná, meg hát megfullasztani sem szeretném.

2012. október 25., csütörtök

érezhető babamozgás

Október 16-án, apu (papu) szülinapján, Zs érezte, ahogyan a kis fiúcskánk megmozdul a pocakomban (:
Manga továbbra is nagyon eleven, hihetetlen módon fejlődik a beszédkészsége, megfigyeli mit mondok, és megpróbálja ő is. Igaz nem sikerül sokszor pontosan visszamondania (főleg a 2-nél több szótagúak), de én nyilván nem is várom el. Mindig megdícsérem és elmondom újra lassabban, szerintem így tanulja meg majd helyesen.
Ma elnéztünk Ringatóra is, nosztalgiáztunk. Lehet, hogy nyomottabb napokon elmegyünk, de a végét már nehezen bírta, hiába no, a mozgás köti le. Vettem is olyan kismama jóga bérletet, ahol Manga is ott lehet, remélem azért rá is fordítunk elég figyelmet és megmozgatjuk őt is.

2012. október 19., péntek

szavak

Hogy hívnak? Manga. Tegnap óta ki tudja mondani a saját nevét, majd megzabáljuk, azóta az apja ezzel nyúzza, 15 percenként megkérdezi és dagad a büszkeségtől, hogy mennyire szépen ejti ki az egyetlen kislánya (:
Aztán (jó helyeken) megy a kérem, kösz. (Már ha uri kedve úgy diktálja, de azért sokszor jólnevelt:)
Tej
a Nap az tap (:
a maci az buda (lehet, h így fogják hívni a tesót), de ez nem új.
gyakorlatilag mindent próbál kiejteni csak még nem sikerül, főleg a 3 vagy több szótagos szavak.
Labda az da, a katica az ka.
Ha van kaki, azt voszont szépen bejelenti, igaz csak miután bekerült a pelusba. De mindegy is, mert jövő nyáron szeretném a szobatisztaságra megtanítani.
Még! azt is jó helyen mondja.

2012. október 10., szerda

Mangababa kistestvére

FIÚÚÚÚÚÚ !! Nagyon boldogok vagyunk. A mai ultrahang szerint 17 hetes és 3 napos, mindene tökéletes, sokat mocorog.
Manga átérezte a boldogságomat, amikor megérkeztem a játszótérre, ahol Miki papával játszott, meg is simizte a hasamat, és mondta, hogy baba.

De a legcukkerebb az volt, amikor meglestem, hogy bábozik. a következő zajlott, egyik kezén a csacsi báb, másikon a kismalac: -Sziattok! NEEEEMMM!!! - szét röhögtem magam az ajtó mögött (:
Szeret bábozni, erre büszke vagyok, mert én szoktam, és akkor nem bírja 5-6 percnél tovább egy helyben, de úgy látszik ennyi is elég a tanuláshoz (:

Manga hihetetlen mozgékony, egész nap jár-kel, mászik, felfedez. Kíváncsi, érdeklődő, nyitott személyiség. és a Suttogó kategóriája szerint egyértelműen Talpraesett gyerek.

2012. szeptember 25., kedd

alvásprobléma

Köbö 5 napja Manga bojkotálja a déli alvást. Sír, kapaszkodik belém, ha kimegyek sír tovább, eddig odavettem magam mellé, de annak az lett a vége, hogy lefelezte az alvásidejét, és én se tudtam mozogni...
Ma úgy döntöttem, hogy visszaszoktaás lesz a kiságyba, tehát ebéd után csicsi, ha sír hagyom egy ideig, majd bemegyek, nyugtatás, kijövök. Sír, bemegyek, nyugtatás, kijövök és így tovább amíg el nem alszik. Na ebből az lett, hogy 1,5 órás masszív sírás után el kellett már mennem vezetni (kicsit megtépázott idegállapotban*), mama maradt vele, aki persze bement, ölbe vette és addig csitította, amíg el nem aludt rajta...
Én nem ez leszek holnap délben...de most már talán (ill. biztos) meg tudja különböztetni, hogy kinél-mit lehet, vagy lehet, hogy most jegyzi, szóvel ezért sem fog megesni a szívem...
A para csak az, hogy holnap este volna az első olyan eset, hogy mamáéknál alszik, mi nem leszünk ott.
Elképzelhető, hogy ezt érzi Manga, őszintén szólva nekem sem könnyű...nyilván ezt is érzi....

* hozzáteszem a teljesség kedvéért, hogy a szívem majd megszakad a sírása alatt + a vezetésen is meglátszott, egyszer a fék helyett a gázt nyomtam meg, továbbá a szélső tükörrel elütöttem egy műanyag jelzőbóját (:

2012. szeptember 18., kedd

beszéd+jogsi

Ma ill. tegnap kezdte el Manga, hogy kimondja a szavakat, amiket kérünk, vagy mondunk. Na nem mindet, de lényegesen többet, mint eddig (szinte semmit -anya, apa stb. kívül- egy ideje).
Szerintem kis barátnője Zs jó hatása, mert ő mindent kimond és múltkor feltűnt, hogy Manga nagyon figyeli őt, meg a játszón is a nagyobbakat. A 7végén meglátogattuk MR-ékat, és ott a kisfuk G nevét is kimondta Manga, azóta is mondja (:
Egyre többször nyomja a saját akaratát is, ma a babakocsiba nem akart beülni, így hát leültem az ajtóba és megvártam amíg lefutattja a műsorát, majd beült (: Ha nem rohanunk ez a módszer egyetemes lesz, mert beválik.

Ma vezettem első ízben kocsit oktatóval, a héten megyek még 1X, izgiii (:

2012. szeptember 12., szerda

sikeres kresz vizsga

Ma végre, harmadik nekifutásra 75/70 ponttal sikerült a kresz vizsgám:-) Lehullott a nagy kő, jöhet a következő, maga a vezetés.
Tegnap megírtam mindenkinek (mh, fb), hogy Mangának kistesója lesz.
Szintén tegnap voltunk Zs-vel az ultrahngon, ahol szerencsénkre tök sokáig (20-30 percig) nézegethettük a gyerekbabát, aki 73 mm-es és nagyon édi volt, ahogy mozgott. Simán azt hittem, hogy egy kész baba, annyira olyan volt az uh képen. Persze az még nem derült ki, hogy lány-e vagy fiú.
Nevünk még nincs...Pedig Manga neve előbb megvolt, minthogy tudtuk volna, lány lesz-e. No de hasonlóan ilyen jó nevet találni igazán nagy kihívás:-) Mondjuk a Mangát is B barátném listázta  a többi javaslata mellé...
Manga nagyon szépen fejlődik, gyakorlatilag egyedül eszik, tök jól csúzdázik (kisérletező típus, néha a szivem megáll), van híre már a játszón...Pedig ezen a játszón vagy 80 -100 család osztozik, sokszor egy időben 50-en...
A napi ritmusunk nem borult meg, még úgy sem, hogy növögetnek a rágófogak. Két szuper kis barátnője van Mangának: Luca és Zsófia. Mindkettőjükkel kiegyensúlyozottak az erő+akarat feltételek, így egyenlő esélyekkel futnak neki a játszásnak. Sajnos Manga még nem érzékeli (vagy nem érdekli), hogy ki a kisebb és bizony-bizony simán elkobozza az adott tárgyat, amit kiszemelt magának. Nevelem, nevelem, de hát úgy tűnik ez egy hosszú távú feladat...
A pocakomat néha megsimizi és mondja baba - olyan jól esik(: Bár Zs szerint az ő hasára is mutatta már, hogy baba (: (pedig nincs is sörhasa vagy ilyesmi).

2012. augusztus 26., vasárnap

Részvétel az első szülinapi zsúron

Ma délelőtt hivatalosak voltunk D 7. születésnapi zsúrjára. Manga volt az egyik legifjabb, de mondhatom, hogy a legbátrabb. 11 órakor ugyanis a Fővárosi Állat és Növénykert egyik gondozója jelent meg, egy nikecel dobozzal a kezében. Hamar kiderült, hogy egy 3 éves gabonasikló volt nála, amit nemhogy meg lehett simogatni, hanem akár nyakba is lehetett venni (én később megtettem). Manga volt az első, aki rástartolt a siklóra:-)  Úgy kellett vissazfogni, hogy ne ijedjen halálra szegény kis állat:-))
Aztán volt játék, torta és nagy délutáni alvás hazaérve.

2012. augusztus 25., szombat

mérleghinta

Ma megállt a szívem. Később, olyan fél 6 felé mentem le Mangával a játszótérre a nagy hőségre való tekintettel. Zs kiskuckót Mangának projekten dolgozott addig. Szóval lementünk a játszótérre és fel kellett ültetnem a mérleghintára a Mangát, engem a másik felére utasított. Ilyen volt már, én hajtom a hintát. Ja azt tudni kell, hogy ez egy ilyen rugós jószág, tehát igazán nem billen ki a középpontjából, "csak" rugózni tud.
Hajtom a hintát, mérsékelten, és mit látok?? Manga feláll!!! Nem mertem mozdulni sem, nehogy kibillenjen, és a kis szaros aztán el is engedte a kapszkodást, csak úgy állt. Látszott, hogy befelé figyel, koncentrál, én meg alig kaptam levegőt (persze azért teszteltem, hogy mennyira stabil, rugóztam egy kicsit - én is lehetek pöttyet bátor-mégha majd be is szartam, hogy le ne essen ... :-) No ezt megcsinálta kétszer, mire fel mertem állni és odamentem mellé...
Nem tudtam mit is mondjak, őszintén szólva az lett volna a hiteles, ha mosolyogva megdicsérem, mert nagyon de nagyon dagadt a keblem, hogy mennyire ügyes, de hát ott van a felelősség és a veszélyérzet tanítása...Maradt annyi, hogy megöleltem, mondtam, hogy veszélyes de azért ügyes volt..Ennyi tellett:-)
Mire hazaértünk szinte kész lett a kuckó, van ajtaja, ablaka, tetője,csini ház-reméljük hamarosan belakja.

2012. augusztus 23., csütörtök

kezdem visszafelé

Ma harmadik napja vagyunk itthon, mivel hőség van, elhúztuk magunkat a Savoya játszóházba, ahol L+B-vel taliztunk. Mi történt? Ez a kis szaros (az én kis gyöngyöm Mangababa) akkora játékos, mint a ház. Felment a kiscsúzda tetejére, majd onnan szónokolt fennhangon. Nyilván nem örültem neki, hisz egy kis kibillenés és leesik. Szóltam, hogy csücsüljön le - aha persze le is ült nem? A kis huncut rám nézett csillogott a szemében a ravaszság, és még topogni is elkezdett, miközben kiabált!! Mire odamentem leült persze. No ezt csak egyszer tudta eljátszani, másodjára nekifutott, áll, topog, szónokol, és én látványosan hátat fordítottam. Abbahagyta, leült és lecsúszott! Mondjuk L azért végig skubizta, nehogy baj legyen:-)

Tegnap dédével és mamival voltunk, én meg csak pihegtem, míg a felmenők Mangáztak:-)

Augusztus 20-án délelőtt érkeztünk vissza Bp-re a Balcsiról, ahol 3 hetet internet nélkül tölthettem. Nem hiányzott! Viszont sokat alhattam, pihiztem, mert 2 hetet a nagyszülők is velünk voltak (egyet a mamiékkal), akik jó sokat Mangáztak. Miki reggelente vitte el 9-ig Mangát, felfedezték a patakig az utat, meg a csopaki játszóteret, meg tücsköket, bogarakat. Egyszer kaptunk egy délutánt, hogy kettesben legyünk Zs-vel  (mondjuk én dobtam fel, hogy lehetne-e) és olyan mákukunk volt, hogy pont zajlott a Művészetek Völgye Fesztivál, amikor arra kocsikáztunk a Kinizsi vár bevétele után:-) Hozzáteszem ekkor aludt el Manga első ízben úgy, hogy nem én altatom cicivel, hanem nagypapa cici és minden egyéb segédeszköz (pölö tej vagy bűvös altató manó) nélkül. Kis sírással de sikerrel ment a dolog. Nem sokra rá, ki is találta Zs, hogy ne adjak többet reggel cicit. Ez is simán ment.
MA MÁR 3. NAPJA, HOGY NEM KAP CICIT MANGA, és SEMMI hiányt nem jelez. Szépen elalszik délben és este is, ő kéri, hogy tegyem be az ágyikójába!!!
Mindez (mármint, hogy nem adok cicit) azért jó nekem, mert kevesebbszer émelygek, már nagyon zavart, amikor kérte. És miért zavart?
Elárulom,  légyszi ne mondd tovább, mert még doki nem látott, DE
10. hétben vagyok, jön Manga baba kistesója:-)))

Émelygek és olyan vagyok, mint akit fejbe vertek, remélem hamarosan elmúlik, mert szeretném már azt az energiadús állapotot, ami a második harmadra jellemző :-)

Balcsiról még? Na jó tőszavakban: Nagypapa megtanította, hogy magára mutasson, ha megkérdezzük ki a Manga, a fáról ette a szőlőt, locsolt, pancsolt, megismerte a lábtempózást, imádja a vizet, megtanulta az apát sokszor mondani (nem csak úgy néha), megmutatja  a pisit, kakit (a pisi a csi, a kaki a ááááá), megtanulta tolni (reptetni és úszni) a tologatós lepkét, egymásba rakosgatni a virágoscserepeket (kisebbet a nagyobba) stb. + szépen lebarnultunk.
Ja és az utolsó hétvége szombatján 4 család, sok gyerek buli volt:-)

2012. július 12., csütörtök

még két adalék infó

Még tegnap amikor a L+B-val játszótéren voltunk, Manga életében előszőr megvizsgált egy fütyit:-) Barna kis fütyije nagyon lekötötte, csak nézte, nézte, nevetgélt, és egyszer meg is akarta fogni:-) így indul a felvilágosítás -megtanítjuk, hogy mit lát :-))

Ma pedig annyira de annyira jól esett, hogy kb. 15 -20 méterre volt tőlem Manga, és hívogatott, hogy ana-ana, odainetegttem és ő mosolyogva vissza:-) Majd egy kislánynak -aki épp mellette állt- megmutatta, hogy hol vagyok és újra integettünk:-))) Imádom ezt a gyerekbabááát!!!!

2012. július 10., kedd

halandzsa

Két napja nagy erőkkel beindult a halandzsázás, annyira édes ez a Manga baba :-)

2012. július 8., vasárnap

Balatoni hosszú hétvége

Zs péntekre szabit vett ki, így már csüti este lehúztunk a tanyára. Kísértetiesen hasonló volt az utunk a múltkorihoz, úgyanúgy kifogtuk az égtelen vihart, villámokkal, sűrűn zuhogó esővel a sztrádán. No azért annyival jobb volt a helyzet, hogy Manga nem sírt egy picit sem, sőt beszunyókált.
Hatalmasakat pancsoltunk a Balcsiban, alig tudtuk kicsábítani a vízből. Kis nasival (pölö kukorica, ribizli) azért sikerült :-) Tomboló hőségben volt részünk.
A legújabb tudomány, hogy a vízben lehet lábtempózni, persze ha valamelyikünkben két kézzel csimpazkodhat - annyira cuki:-)) A fröcskölés nem menő egyenlőre, pár csepp víz a pofijára és brrrrrrrr - ezt mondja:-)
 Az anyuval hiába dolgoztunk azon, hogy Limaminak hívja, mostanra egészen világos, hogy ő a mama.
Az apu nagyapó szeretne lenni, ezen még dolgozunk, egyenlőre "csak" puszikat dobál ha meghallja a telefonban a hangját - az élő találkozásról nem is szólva...:-)

--
Megbuktam az eslő kresz vizsgán...pipa voltam, nem éreztem jogosnak azok után, hogy készültem, de lenyugodtam, nyilván nem adom fel, 5500HUF és további tanulás az ára.
---

2012. július 1., vasárnap

Agárdi strand

Ma nagyon meleg nap volt, kb. 38 fok, és úgy döntöttünk, hogy elmegyünk Agárdra, megnézzük azt a gyerekbarát strandot, amit egy újságban írtak. Találtunk parkolót (fizetős volt nyilván), árnyas helyet (éppen annyit, amennyi kellett, szomszédok voltak bőven) és valóban lassan mélyülő rész is ki volt alakítva. Nagyon jól éreztük magunkat, főleg Manga, aki hősiesen bírta a fröcsköléseket, és az egyenetlen homokos talajt a vízben:-) Több ízben Ő akart bemenni a vízbe :-)

Aztán ma rájöttem, hogy az "ana" (amellett, hogy anya) az Manga parancsszava, ezt mondja minden olyan esetben, amikor kér valamit (ezért hangzik el 1000X egy nap:-))
Holnaptól folytatódik a kánikula, na ezt nem azért írom, mert időjósnak érzem magam, sokkal inkább azért, hogy felfogjam 38-40 fok lesz 1 hétig illetve, hogy kitaláljam végre, mi a fenét fogunk csinálni Mangával...

Mótiékat tegnap kivittük a reptérre, Manga imádja a repcsiket a spanyol út óta, itt is tozsgott, hogy láthatott párat a kiállított darabokból. Különben ha repcsit hall, azonnal mutat az égre és zümmög, ahogy tanítottuk:-)

Pénteken voltunk Barbaráéknál, Andi és Boti volt a társunk, jó volt találkozni! Én nem éreztem, hogy vége a giminek, hacsak nem abból, hogy nem pasikról beszélgettünk, hanem a gyerekekről:-)

Marciékat elbúcsúztattuk, visszamentek Szlovéniába, hiányozni fognak. Az szép gesztus volt tőlük, hogy egy fotót kaptunk, aláírva, dátummal (én is gondoltam rá, h adunk, csak lusta? voltam kivitelezni...de megyünk majd ha meglesz a jogsim).

Ahogy írok éppen a spanyol-olasz EB foci döntő meccse megy, és megszületett az első góól és spanyoooolll, hurrááá:-) Titkon nekik szurkolok, biztos a spanyol utunk miatt:-))

2012. június 20., szerda

Kopaszi gát

Ma úgy volt, hogy moziba visz Zs 7-kor, de lemondta délután, mert inkább kollégáival megy el sörözni...Jól esett mit ne mondjak...kár, hogy nem tudom visszaadni ezt az érzést, nekem ehhez nincs arcom...Elvileg holnap estig kárpótol valamivel, kicsit szkeptikus vagyok...
Viszont anyu remek 5lete volt, hogy apu, ő, Manga és én menjünk ki a Kopaszi gátra, ott futkoshat Manga és lógathatja a lábát az öbölben lágyan hullámzó Dunába. És tényleg, micsoda élet volt, gyönyörű pázsit, sétány, sport, kajak, kenu, futás, bringa, foci, ééés homokos plázs. Pelusra vetkőztettem Mangát (legközelebb hozom az úszóruciját) és apuval nagyokat lépdeltek a part szélén, nagyon bátor volt és cuki, ahogy utánozta apu (azaz ahogy ma kitaláltuk papó) lábbal locsolását:-))
Pedig tegnap és hétfőn láza volt szegénynek, elvoleg a 15 hós oltást megkapta volna de elhalasztotta a dokinéni. Megvizsgálta azért és semmi - én sem láttam semmi okot  sem tünetet, nem tudom mi lehetett, fogzásra gyanakszom.
Döglesztő ez a kánikula, egész nap hűtöm Mangát, ma legalább folyadékot is ivott, egészen 3 decit (plusz anyatejet napi 3X, de azt már rég nem tudom, mennyi jön) ami rekordnak számít...
Szerintem mostanában kimondja, hogy köszi, az ana ill. ana gyere mellett a cici is gyakran szerepel:-), az apát újra elkezdte mondani pa-ként és a cica is cic kábé.  Én úgy hallom, hogy a köszit is próbálgatja és a sziát is...

2012. június 14., csütörtök

Spanyolország

Megérkeztünk, vágytunk már haza, itt meg vágyunk oda vissza:-) pedig még csak pár órája vagyunk itthon.
Fejedelmi vendéglátást adtak S-ék, akkorákat vacsiztunk (úgy 23 óra tájban általában), hogy csak na. Nasi előételként, pölö olajbogyó, napraforgómag, keksz (fiúknak Mahou sör), aztán főétel és desszert. A főétel mindig ország spec. volt, így ettünk gaspachot (vagy hogy írják...), rákot, halat, salikat stb.
Reggel a frissen facsart narancslé alapozta meg a jó napunkat - itthon is lehetne így kezdeni, ha ugyanannyiba kerülne egy kiló nari, mint ott (kb. 200Ft)...Bár S-ék szerint a spanyol konyha az egyszerűsége miatt nem híres, ők azért kitettek magukért tényleg!!

Manga egy időre abbahagyta az "ana-ana-anázást", de mintha az utolsó napokban visszatért volna ismét:-)Kimondta, hogy hangya (valami ösztönszerűség lehet, hogy taposta is őket...), és amikor a madridi Állatkerbe mentünk, akkor a zsiráf, fóka, halak nyűgőzték le a legjobban - engem meg a delfin show, meg is könnyeztem a szerencsémet, h láthattam élőben delfineket.
Amúgy hihetetlen rugalmas csajszi Manga baba, utaztunk 2000 kilómétert repülővel, rá két napra még 420-at kocsival (kb. 4,5 órás út volt) majd visszaút ugyanennyi kocsival még 2 napra rá és alig hallottuk reklamálni. Nagyon nagyon jól bírta, büszke vagyok rá! Kicsit féltem az autóúttól, az itthoni tapasztalataink azt sejtették, hogy nem lesz egyszerű - ugyanis Manga nem az a gyerek (talán volt?) akit beteszel az autóba és alszik...sőt kiválóan tudja hirdetni, hogy nem akarja :-)) Most valahogy a spanyol meleg, meg a lazaság, pihenés rá is hatott, igazán szuperül alkalmazkodott. Hogy más ne is említsek, ott vannak az éjszakák. Este volt vagy fél 11 mire ágyba került, reggel fél 9-ig alvás - igaz, hajnalban rendszerint megébredt és akkor magunk közé vettük (mert amúgy szupi kis ágyat adtak kölcsibe S-ék). Na jó, olyan is volt párszor, hogy megébredt, mikor bementünk mi is aludni - de hát ennyi, ez azért belefér egy ilyen utazásba, nem?
A tenger pöttyet riszatotta a kis drágát, a morajlás, a hullámok ereje -nem csoda - de azért a kezünkbe bevittük egyszer. Amúgy a napernyő alatt töltötte az időt a Spongya bob-os S-éktől kapott homokzó szettel, meg kagylókkal, na ezt nagyon élvezte. Zs be is temette homokkal, csak a kis válla és feje látszott ki, imádta, nevetett:-)) Hozzáteszem, mi felnőttek leégtünk, őrá vigyztunk mint a hímes tojásra, ezért ő szépen lebarnult:-) Az én kreol bőrőm piros lett (legalábbis a hátamon), most már viszket nem fáj, jókora vedlés van kilátásban...
Ha már Valencia közelében tengrepartoztunk, nyílván bementünk oda is, röpke vizit kábított el minket, a város szélén elterülő modern tudományos, zenei és műveszti központ láttán. Calatrava tervezte - zseni - keressetek rá neten, mert tényleg érdemes látni képeket a helyről.
Manga elbűvölte a spanyolokat, az utcán, a buszon, a metrón mindenki csodálta, mosolyogtrak rá, ő meg boldogan dobálta a puszikat - minekutána még jobban beolvadtak az emberkék:-)
Az biztos, hogy a spanyolok nem közömbösek a gyerekek iránt, legyen az férfi, nő, idős vagy fiatal hihetetlenül nyitottak és beszédesek...Nem egyszer fordult elő, hogy beszéltek hozzánk, azok uztán is, hogy nyilvánvalóvá tettük egy kukkot sem beszélünk a nyelvükön...
Segovilla nem fért bele az időnkbe sajna (majd legközelebb), de Toledot bevállaltuk, és utólag mondhatom, hogy bántuk volna ha nem kóstolunk bele. A nehéz az volt, hogy babakocsi gyilkos az úttest (ami egyben a járda) a sikátorokban, és mivel dombon fekszik a város, a kocsik ezerrel hajtanak fel a szűk utcákon - ezért Mangát nem tehettük ki a babakocsiból, amit azért egy kis nyűgösséggel viszonzott - igaza volt, de még ezt sem csinálta durván. Jó természetű gyermekbaba ő :-))

Összességében elmondhatom, hogy szuper hetünk volt, amikor kellett hőség volt hűsítő széllel (tengerpart), amikor várost néztünk, kellemes 27-28 fok volt. Manga felvette a ritmust zökkenőmentesen így hibátlan volt minden de minden :-)
  

2012. május 28., hétfő

tanya

Nagyon jól sikerült a tanyán töltött pár nap. Az idő kegyes volt (bár záporok voltak), a hangulatunk szuper.
Szét röhögtem magam a Zsuzskáékkal este - borozgattunk, cigiztünk (én is - szégyeld magad Dia !! :(((, sütögettünk, amikor Manga és Roza babák elaludtak. Tök jól kijöttek a gyerkőcök is, igaz még nem beszélnek, de már elvoltak, érintkeztek, mosolyogtak egymásra, Manga puszit is adott Rózinak.
Zs (meglepi) bulizni ment szombat este délre a plasztik partra a nagy hármassal (M+Á+Zs), szerintem mi jobban jártunk a tanyán, már ami a hangulatot illeti:-))
Már csak másfél 7 és irány Madrid és Toledo és Segovilla és Valentia, Mangástúl mindenestül, be vagyok zsongva:-)))

2012. május 23., szerda

műsor

Elindult az akaratérvényesítés, azaz megy a műsor, ha nem az van, amit ő szeretne. De pölö múltkor, elindította a szirénát, nem tudtam komolyan venni, annyira édi, elnevettem magam, láss csodát, sírás egy pillanat alatt átfordult nevetésbe nála is:-)
Ma pedig a fürdés alatt én voltam vele (amúgy apukája szokott), és csak úgy spontán, kaptam két-három puszit, olyan jó volt!
Plusz sztori: elmentünk a Bikás játszóra, ahol egy kisfiú elkapta és elestek, sírás, kézbe vesz, puszilgatás, gyógyítgatás - ám megláttam a tekintetét amit a kisfiú felé lövelt -hát gyerekek-ember legyen a talpán aki azt elviseli - kőkemény harag lobogott benne, Háború, nagy betűkkel. Ezt most láttam első ízben Mangánál...
Nagyon barátkozós, puszikat dobálós kiscsaj pedig, de ha egyszer ki-, vagy megborítják:-))
Eddig viszonylag jók vagyunk a hiszti kezelésében, tegnap Zs beizzította a hiszti párnát-arra kell ráültetni ha nyafog-meglátjuk beválik-e.
Amúgy jókat alszom végre, gyakorlatilag este 8-6-ig, 7-ig (mikor hogy) nyugi van. Ha fel is sír, hamar visszaalszik.
Fogak száma még mindig 6 darab, de azokkal darabol, őről, szitál (homokzóban homokot:), rág stb.
Az eper nagyszámban csúszik, ízlik neki nagyon, joghurtba turmixolva is - így képes egy ültő helyében 1,5 dl-t meginni, ilyen még nem fordult elő semmilyen lével. Semmi gond az eperrel, bírja, annyi csak, hogy purcizgat tőle, de nem sír vagy ilyesmi.
"Ana, ana" vagy "ana gyere" ezeket szajkózza a kis drága egész nap :-) Most valahogy semmi mást nem mond, amit régen mondott azt sem...Pedig bíztatom a beszédre.
A lépcsőnél megáll, jót tett, hogy múltkor a tanyán tanyált...bár persze nagyon megijedtünk...
Most is megyünk Pünkösdkor, Zsuskáékat meghívtuk, csatlakoznak hozzánk 2 éjszaka erejéig:-)

2012. május 16., szerda

csibebölcsi

Annyira de annyira büszke vagyok Mangára, ma egy egész órán át 5 gyerek között volt két számára idegen felnőttel. Én közben a másik szobában zumbázhattam :-)
Kicsit sírt, amikor "kizártuk", de azt mesélték a felnőőtek, hogy elkezdtek énekelni, és meg is nyugodott. Utána nem sírt, szépen játszott:-) A táncóra végén alig vártam, hogy láthassam, igazából már 40 perc után... úgy örült ő is:-)

Ma első ízben ébresztette apukáját cuppanós puszival:-)
és általában jópár cuppanós puszit oszt Manga - azt bírom a legjobban, amikor a nyakamra ad, míg kézben van:-)
Ez még nem az a puszi, hogy: " úgy szeretlek", ez az a puszi, hogy :"te is csinálod sokszor, én is csinálom, jó érzés" :-)

2012. május 10., csütörtök

puszi

Ma megkaptam életem első cuppanós pusziját Mangától :-)
Amúgy tök jó kis hetünk van - a Boloriában jó programokon veszünk részt a Születés hete alkalmából - ráadásul ingyen:-)

2012. május 8., kedd

személyi igazolvány

Ma átvettük a postán Manga személyi igazolványát.
Annyira édes rajta, felismerte magát, mosolygott, sőt elkérte, s mikor kértem adjon puszit a képnek, adott, de nem ám egyet, többet:-)
Ezt megismételte este az apukája előtt is:-)

2012. május 7., hétfő

élménybeszámoló röviden

6 napot töltöttünk együtt Zs-vel hármasban, olyan jó volt! A hosszú 7végét növeltük meg +2-vel, és elmentünk a tanyára. 30 fok, sunshine, kullnacsok (sajna), de élveztük nagyon. Átmentünk Tihanyba, Füredre, Veszprémbe de volt, hogy csak a kertben hédereztünk. Sőt homokzót készített Zs Mangának!
Nekem sosem volt saját homokozóm, olyan jó, hogy a kislányomnak van:-))
Találkoztunk L-ékkal és Gy-ékkal is.
Ezen a hétvégén itt volt a nagypapa, sokszor ő volt Mangával, ennek főleg reggel örültem, mert tovább szuszókázhattam - egészen fél 8-8-ig:-)
Manga elkezdte a puszikat adni, az más, mint a puszidobás. ez olyan, hogy odahajol és csücsörít picit, nagyon cukker. Viszont ma én olyat kaptam, hogy odahajolt és kb. 5X megpuszilt (a fent leírt módon:) Ez az első puszifürdő, amit tőle kaptam:-))

2012. április 21., szombat

Király Nap

Történetesen április 20-a a mi családunk számára felejthetetlenül telt (((:
Reggel elég nagy tozsgás indult a házunk előtt, mert valami rendezvényt szervezett a kerület. Sütött a nap, és hangos mai zenére indult a reggeli torna. Kiálltunk Mangával az erkélyre és végignéztük:-) ahogy bemelegítenek a sulisok. Nagyon király mozgások voltak, ötvözték a mai fitness mozdulatokat régebbi torna figurákkal, és csak pislogtam, hogy a tanár aki tartja mennyire rugalmas és fitt. Na jó én is lötyögtem valamennyit 10 kilóval a karomon :-)
Aztán Á+M-mel megbeszélt randink előrébb jött 10 perccel, mikor tesóm mondta, hogy menjünk ki lovagolni. A házunk előtt előbb megcsodáltuk az ideiglenes karámba kitett állatokat, láma, kecske, póni, csacsi, barik - pontosítok Manga meg is simizte az egyik kecskét.
Közben felismertem a volt tesitanáromat  a bemelegítőt tartó hölgyeményben - beszéltünk pár sort, megismert, bár nem mondta, hogy "emlékszem rád persze, te voltál az a nagyon sportos, szuper ügyes csaj"...pedig azt hittem ez voltam:-)
Szóval kimentünk a loviba, meghempergőztek a dzsuvában a kölykök amíg tesóm visszaért a kilovaglásból.
Aztán jött a pónizás, Manga zseniális szerintem, imádja, elengedi a kapaszkodót (később majd íjjat adok a kezibe, hogy ne lógjon feleslegesen:-), és lazázik boldogan. Lehet, hogy nekem kéne elengedni őt (=merthogy ugyebár csimpizem a hátán a ruhát, hogy megtartsam)...
Aztán nagy alvás után, indultunk vonatozni Szfhvárra az új autónkért. Első vonatút jelzem halkan.
Mondjuk kicsit hosszabbra sikeredett, mint terveztük (pedig jó vonatra szálltunk), mert késett köbő 20 percet - nem a Mávhoz igazítják Greenich-et az tuti...
A lényeg, hogy megérkeztünk a szép piros kocsinkhoz (még keressük a nevét), és elindultunk meglepi vendégnek Gárdonyba GR családhoz. Akik éppenséggel nem voltak otthon, de messze sem, így összejött a tali, olyannyira, hogy ott is aludtunk (munkanap ide vagy oda). Aludtunk?? Háááát Mangát 10 körül sikerült letennem, de nem tartott sokáig a szunyálása, mert nem szokta a vidéket, kutyaugatást, ezért Kuckó kutya minden ugatására felült, nyünnnyögött..így még éjfélkor is altatnom kellett. Arról nem is beszélve, hogy az éjszaka folyamán szintén többször felkelt; viszont a plusz azért az volt, hogy jó széles R-ék ágya, így elfértünk kényelmesen. Reggel kávé, kajcsi, pakolás (kaptunk megint rucikat (szelektáltam a fiús cuccokkból, így már nem csak rózsaszín, lila van a ruhatárunkban:-)), én is két felsőt:-)
Ma pedig szépen eladtam a régi babakocsit, kicsit hiányozni fog, de ezt a mostanit (Maclaren) imádom!!!
Holnap családi ebéd, a kedvencemet rendeltem (rakott krumpli) és már alig várom, hogy anyun bevasaljam a beígért hátmasszázst:-)))

2012. április 16., hétfő

hon-da-da-da

Egy napon megvásároltunk 12 kereket. 8 abból sportkocsié, 4 egy sedané.
Na miket vettünk, kitalálod?

Mondom: Maclaren babakocsit és egy Honda Civic-et, egynapon bírtuk összehozni.
A Hondát én még élőben nem láttam, 1,4-es, piros és Ausztriában élt eddig.
A babakocsi sportos, könnyű, szürke-sárga-narancs és itt élt a kerületben.
Ez  ababakocsi egy álom, ezzel közlekedni maga a menyország. Megérdemeltem:-)

2012. április 13., péntek

halkan írom le, hogy

már 5 napja, hogy nem kel fel Manga éjszaka egyszer sem!!!
Ehhez kellett mondjuk 2 olyan hét, amikor fel-fel sírt de gyakorlatilag pár percen belül visszaaludt magától, és úgyszintén kellett hozzá 1 éjszaka, amikor meg 1,5 órán keresztűl sírt, és csak az apukája ment be hozzá.
Gyakorlatilag a kimenős éjszakánk volt a második olyan este, amikor senki nem ment be hozzá, ha felsírt.
Jelentem ettől még boldog, kiegyensúlyoztott gyerek maradt Manga, sőt szerintem sokkal jobban érzi ő is magát, de én bizonyosan:-)))
Szuper gyorsan kezd menni, a játszón a kihívásokat keresi, fel a dombra egyedül (persze nem megy, ezért segítünk), fel a csúszdára alúlról (nyilván ez sem megy, ismét segítünk), a nagyobb kockakövek között egyensúlypróba (itt is résen vagyok mindig) a különböző növények kóstolgatását és a homok, notorius eszegetést már nem is említve-no meg a kavicsok rágcsálását...

Nem érdekes annyira, de azért kiírom magamból, hogy van egy furkó szomszéd, aki múltkor beszólt, hogy túl hangosak vagyunk (értsd: Manga hallatja a hangját, mert közben füleli a visszhangot), tegnap meg meghallotta, hogy jönnénk le, és az orrunk elől elhívta a liftet, és nyitva hagyta az ajtaját, nehogy le tudjunk menni...az eszem megáll a paraszttól...Valamit tenni kell, csak még nem tudom mit (heheh eszembe jutott Cartmann egyik lehetséges megoldása, miszerint minden nap kutyaszart kell tenni a lábtörlője alá:-))))))

Ja és ma Zs szabin volt, hogy elmenjen Szfhvárra, ahol megvette a következő autónkat, jövő héttől már átírva a nevünkre, levizsgáztatva használhatjuk.

2012. április 2., hétfő

kimozdultunk és no időlimitet kaptunk:-)

Ma az 5. napja, hogy nem megyek be és nem szoptatom meg éjszaka Mangát ha felébred, Zs felelőssége, de gyakrolatilag az elmúlt 3 éjjel nem kellett bemenni, mert ha fel is ébredt Mangababa, akkor is visszaaludt magától pár percen belül:-)
Zs apukájának (ő vállalta az esti ügyeletet) S családdal egyetemben azt köszönhetem, hogy kimozdulhattam és nem volt időkorlátom, ki is használtuk -fél 4-re értünk haza - azt már alig merem leírni, hogy vörösboroztam:-)
Az instantba moccantunk pénteken ahol telt ház volt, cigifüst (mert még lehetett), zaj, zene, de újra azt éreztem, hogy pezseghetek gondtalanul az éjszakában :-))) 
---
Manga 6. foga szépen növöget, egyre jobban látni. Mondjuk most az a legújabb, hogy csikorgatja a fogait (igen, azt az 5-öt) illetve, hogy mar és csíp...Remélem nem tart sokáig, mert fáj nagyon...

---
és egy sztori: S-K családdal beszélgetünk a nappaliban, Manga egy újságot darabolt cafatokra, majd gondolta összeszed a földre hullott darabokból párat (ki tudja miért...?), de az egyik kezében már volt, a másikkal tervezett kettőt felvenni - ám félúton hajolva a cafatokért rájött, hogy egy kézzel egyszerre kettő nem fog menni (hisz az egyik kihullik, míg a másikra csípne), ezért nagy okosan (azt hittem nem látom jól!!) a nagyobb darabra rátette a kicsit és úgy emelte fel mindkettőt! Zseni nem?

2012. március 28., szerda

azta sírást!!!

Már párszor előfordult - leginkább mostanában -, hogy nagy sírást rendez. Amolyan vörös a fejem, hallatom a hangom ahogy a torkon kifér. Mintha hallgatná is saját magát, meg persze sajnálja egyben. Leginkább akkor, amikor valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné. Indul a buli asszem...:-)
Na de most vacsi előtt olyat rendezett, hogy nem is értettük. Vendégségben voltunk végre Zs+R-nél, és már hazafelé a buszon láttam, hogy pilledezik a kisasszony. De tök jól jött ki, hogy apával pont összefutottunk, mi mentünk át a kereszteződésen, Zs meg szállt le a viliről:-) A lényeg, hogy kábé fél órás csúszásban voltunk a szokásos esti menethez képest, de azért gondoltuk a sorrend marad, vacsi-fürcsi-cici-alvás.
Na de Manga krokodil könnyekkel áztatta az etetőszéket, dobálta magát, visított...Tehát vacsi kihagy, de végig bömbölte a vetkőztetést (Zs-nek kellett lefogni mert össze-vissza dobálta magát), a fürcsit, a öltöztetést, aztán persze a cicin megnyugodott:-) és bealudt jól.
Ja és a poén, hogy amíg Zs készítette a fürdetővizet, addig kezemben volt a kis sírós (hozzáteszem a kezemben is sírt, csak enyhébben), és hát mi történik nyilván? Igen, szépen végigpisilt...:-)))
Na erről ennyit.

Ja és ma voltunk az ortopédián ahol a doktornéni szerint, no problem, szépen jár a kis Manga.
Továbbá az is kiderült, hogy Zs vércsoportját örökölte, azaz RH+ A. Én ugyebár RH+ 0-ás vagyok.

2012. március 25., vasárnap

Lusti vagyok írni...

Az elmúlt 1-2 hétben fáradtbann vagyok, Manga sem aludt túl jól, megint többszőr felkelt. Nem akarom elkiabálni, de most -2 napja- javult a helyzet, csak 1X kelt fel :-) Pedig már közel voltam ahhoz a drasztikus elképzelésem megvalósításához, hogy az éjszakai cicizésről leszoktatom...Ezt most megint napolódhat.
Ma vendégségben jártunk KCS családnál, átjött MS és apukája is (haza hoztak minket hurrá).
Manga imádott ott lenni, sütit lakmározhatott, új játékokat próbálhatott ki, meg nagyon lekötik a nagyobbak, lesi őket ezerrel:)
Ezt a játszótéren is észreveszem, ezen a héten minden nap voltunk. Különösen a bicajosokhoz és a kismotorosokhoz megy oda, ezek a járgányok nyűgözik le - ha éppen nem homokot töm a szájába, vagy kavicsot vagy falevelet..hihetetlen, hogy mennyire nem bírom fékezni, egyszerűen izlik neki és kész...hagyom, bár néha nekem féj, hogy ezt eszegeti...
Voltunk vérvételen! Nagyon hősiesen viselte Manga baba, hogy én és még egy néni lefogja, a harmadik meg tűt bök és vért csapol. Persze sírt, de csak addig, míg a művelet tartott, és nem is sértődött meg vagy ilyesmi, ment az élet vígan tovább - ja és jól esett nekem az, hogy a néni (pontosabban nővérke) aki még lefogta megdícsért engem is, hogy ügyes az anyuka is- ezt arra mondta, hogy folyamatosan duruzsoltam Manga fülébe, hogy nincs semmi baj, kicsit kellemetlen, de hamar túl lesz rajta, szeretem, hogy ügyes meg ilyenek...
Tulajdonképpen a vérvételt azért akartam, hogy megtudjam mi Manga vércsoportja - azt gondoltam, hogy ez bármikor hirtelen kellhet és minimum, hogy tudjam - de Á azt mondta, hogy bármi beavatkozás előtt úgyis tesztelik a vércsoportot- mind1, most már tudni fogjuk és kész:-)

Nagyon stabilan jár Manga, pár anyuka már meg is jegyezte, hogy 13 hónapos koráhpoz képest nagyon ügyes - tudom én :-)))
Tegnap a dédszülőknél jártunk és 2 dolgot szeretnék lejegyezni.
Az egyik, hogy volt ott egy gitár, és a kiscsaj úgy ment oda, és csapott a húrok közé, mintah nem előszőr látna/használna ilyet.
Másik, bár ezt anyu látta, de én is csak régebben: tehát, van Mangának egy olyan sármos nézése, hogy ha nem tudnám, hogy gyerek és lány, csak a tekintet alapjén azt is hihetnéd, hogy férfi és sármőr:-))
A könyökére támaszkodva hátradőlt a kanapéra, egyik lábon áll, másik behjalítva lazán, teste lazán inog, néz és mosolyog - huncut nagyon!
Kimondta hogy hinta, meg most a gágogás megy nagyon. azt is kihallani, hogy nem kell (ha vmit nem kér), túl azon, hogy ingatja, elfordítja a fejét.

Most ennyi jutott eszembe, pedig annyi minden van, csak nem tudok ideugrani lejegyezni - remélem a fontos dolgok mindig előjönnek majd.

2012. március 19., hétfő

4 napos pihenés 3-asban

Béreltünk egy Suzuki wagon  r-t, megrakodtuk fullosra és nekilendültünk, meg sem álltunk Szekszárdig.
Kicist tartottam az éjszakától, konkrétan attól, hogy Manga óránként felkel, de szerencsére nem így volt, 2X kelt "csak" mindhárom éjszaka.

Ezt több dolognak tudom be:
1. Nem volt otthon mindenki egyszerre - ergo nem volt nagy zsizsegés, ami felpörgette volna;
2. Ott volt a járóka, ami keretet adott (ott arra utalok, hogy múlkor matracot tettünk le, az nem jött neki be)
3. Karácsony óta nem telt el olyan sok idő, ismerős lehetett a hely;
4. Külön szobába aludt;
5. Be lehetett sötétíteni teljesen.

Önmagában az volt a legjobb, hogy hármasban voltunk ennyi napot, ez ünnepnek számít.
De az sem volt semmi, hogy elmentünk Bajára, sétáltunk nagyot, és ettünk isteni finom halászlevet. Manga zseni volt, sajtos téstát szemzgetett, körülötte 30cm-es körben mindenhol fellelhető volt a tészta, és persze könyékig tejfölös lett:-) Azt is hozzáteszem, hogy a hely gyerekbarát volt, adtak etetőszéket és egy láda játék is volt, amit persze Manga felfedezett, és apukájával játszhatott.
Mellesleg - mint utóbb kideült - aznap Magyarországon pont Baján volt a legmelegebb nap:-)

Zs előette a hintalovat, olyan ügyes Manga, saját magát úgy löi, hogy nem kaaszkodik :-)) mondjuk én ilyenkor megijedek mert féltem attól, hogy lekoccolja a hintaló nyakát...tehát buzdtítom ezerre a kapaszkodásra:-)

Sajnos T és Z volt otthon, ők is leginkább vasárnap. Nagypapa Paclenicán barangolt, mászott (sziklát) egy kisebb csoporttal. Vasárnap még meglátogattuk a Szabó családot, Mangát 3 gyerek fogadta, fárasztotta úgy le, hogy a hazautat végigaludta (pedig délután megaludta a másfél óráját).

Egyre stabilabban jár, gyakorlatilag ez alatt a két hét alatt megváltozott a mászás/járás aránya. Indult onnan, hogy 90% mászás-10% járásgyakorlás. Most totál megordult ez az arány, hihetetlen kitartó és erős Manga!
Egyre több az akarat-próba, lesz dolgunk ezt átnevelni úgy hiszem...
A beszéd most annyira nem fejlődött, az értés na az igen, szerintem mindent megért, hihetetlen okos!



Sok ilyen napkat kívánok magunknak:-)

2012. március 7., szerda

kis vírus a torokban

Ezért itthon vagyunk a héten, le kellett mnondani a jó kis programjainkat.
De minden rosszban van valami nagyon jó, hisz Manga tegnap életében előszőr 50-nél is többet lépett magától!!! A nappaliból besétált a gyerekszobába, kétszer állt csak meg, akkor is továbbindult segítség nélkül. Csak lestem ámulva (és számolva a megtett lépéseit) a nappaliban és élő telefonos adásbann közvetíttem Limamának a Történést!
Ezért hivatalosan úgy számolom, hogy tegnaptól fogva, azaz március 6.-tól jár Mangababa, hip-hip hurrááá:-)
1 év, 1 hét, 5 naposan.
Remélem ma is így lesz.

Kicsit panaszkodok is: ez a doktornéni a nyomába sem ér a VI. kerületinek, már múltkor lejött, hogy váltani kellene, de sajna csak 6 másik nevet kaptam, instrukciót nem, hogymelyik milyen...Miért van bajom vele? Hát mert oltáspárti, gyógyszerpárti fapi**a. Erre a kis vírusos torokpiros náthára 5 receptet felírt és egy probiotikumot! Még jó, hogy nem veszek meg minden szart, bár így is 4000HUF-ot hagytom ott, mert végül C vitamin csepp és tengervizes orrspray mellett döntöttem az egy szem beválltott recept mellé, ami lázcsillapító kúp (a biztonság kedvéért). Hozzáteszem két emberrel (anyu és a patikus hölgy) is konzulátam a felírt receptekről, nem a kisujjamból szívtam az okosságot.

Ha minden igaz ma megvesszük a bébitaxit, Zs beugrik a boltba és felhív, hogy kiválasszuk, már alig várom a nap végét:-)
A routert is megbütykölték, így már ma tudunk bébimesét nézni youtube-ról a tévén - nem szoktunk (kivéve apukájával negyed órát), de most lehet, hogy kelleni fog a kis (gyógyuló) betegnek.
Na felkelt - mondja apukája, aki késésben van, hisz 9-re jár és most van annyi - kivegyem? Beszéget...
-Ne, előbb hadd fejezzem be a bejegyzést!
Na mentem:-)

2012. március 5., hétfő

lovaglás

Ma Mangababa felült egy nyergelt pónilóra, nagynénije segítette, meg én :-)
Legalább 10 percig lovagolt!
Simizte is a lovacskát és volt, hogy előredőlt, szinte ráfeküdt a póni nyakára. Erre modta A, hogy zsoké lesz:-))
Büszke vagyok az ifjú lovaslányra, hisz pl. L. kisfia B, csak pár másdopercig ült lovon, aztán lekéredzkedett - tesóm szerint a legtöbb gyerek így van az első 5-6 alkalommal, főleg, ha megindul alattuk a ló.
Manga nagyon élvezte és ezt jó volt látni - nyáron szerintem hetente 1X legalább kimegyünk.

2012. március 4., vasárnap

Állatkert

Ma délután elmentünk az Állatkertbe, nosztalgikus volt, folyamatosan magyaráztuk, mutogattuk Mangának, hogy itt laktunk, erre sétáltunk sokat, itt ültél előszőr hintába és homokozóba, itt etettünk kacsákat stb.
Érdekes volt megfigyelni, hogy bár számtalanszor voltunk az Állatkertben (tavaly nyáron gyakorlatilag minden nap beugrottunk) most sokkal több állat érdekelte, jó megfigyelni, hogyan nyíladozik az értelme a babáknak. Most nagy sláger volt a viziló (hiszti feszüléssel volt a reakció, amikor el akartuk tolni már a babakocsit az elefántok felé...), a zsiráf, kicsit a tigris, de annél jobban a halak az akvárium részen (itt zsnei volt, végigbrekegte-hiába mondtuk, hogy ezek halak nem békák...:-).
Levezetésképp a tevékhez beszélt egy pöttyet, majd húztunk haza, elfogyott a türelme, meg az idő is lehűlt.
Gondolkodunk ismét egy éves bérlet megvásárlásán, mert ha van, biztos jövök vele nyáron, akár hetente, de ha nincs, akkor tuti nem...

Tegnap délután vendégeket fogadtunk, két kisfiú is tiszteletét tette, tekintettel, hogy a K. családban ők a "trónörökösök". M. még csak fél éves, mégis majdnem akkor, mint Manga, 2 cm a különbség!! Z jövőre suliba megy, vele inkább én játszottam, le is maradtam a beszélgetések javáról.
Meg kipróbáltam egy új muffint (túrós-meggyes), beleragadt a papírba...még csiszolom:-)
Visztont a kenyerem nagyon jó lett (kukoricalisztes).

Egyre többszőr lép Manga kapaszkodás nálkül, és számtalan esetben lépeget segítséggel. Bátrabb és bátrabb, olyan jó látni!

Az 5. fogacska is kibújt két napja, szépen növekszik.

2012. február 29., szerda

csibész, kópé, pajkos és imádnivalóóóó

Ezt muszáj lejegyeznem!

Ma délután vendégségbe mentünk az F. családhoz. Sok sok szupi játék teljesen bezsongatta Mangát, plusz M nagyon kedves volt és közvetlen, ezért Manga pikk-pakk feloldódott.
Kimentünk R-rel a konyhába, muffint készített, addig a kölkök benn bandáztak.
Gondoltam benézek, megkukkantom, mit is csinálnak és megállt bennem az ütő!
Manga a kanapén ugrált visítozva örült (szeme sem állt jól, tudta ő, hogy ez most valami!)!!!! Fel sem fogtam hirtelen hogyan mászott fel, hisz még kicsi, fizikai képtelenség saját erőből felmenni, M. pedig nyilván nem tartott bakot:-)
Leesett aztán, hogy a kis szaros (: előbb fellépett a Toy story-is bébikocsira, és onnan fel a kanapéra!!!! Gyerekek 1 éves!
Különben meg, miután túl voltam az első sokkon, duzzad(t) a keblem, olyan ügyes, nem?

R-ék pedig tüneményesek, megajándékozták Manga babát 2 cukker bodyval az első éves szülinapja alkalmából:-)

Azt is leírom, mert szélsőséges eléggé, hogy tegnap sűrűn havazott, egész nap, ma meg plusz 12 fok legalább, verőfényes napsütés. Durva. Tavaszt akarok, imádom a tavaszt, virágillat, bársonyos szellők, napfürdőzés...

Ja és ma végre nekem is lépett 5-öt Manga kapaszkodás nélkül:-)) Utolértem az apukáját:-)))

2012. február 26., vasárnap

lépések segítség nélkül

A hétvégén már Zs szeme láttára ötöt is lépett Manga, anélkül, hogy fogta volna, és jól látszik, hogy egyre bátrabb, egyre többször próbálkozik.
Jól sikerült a szülinapi 7vége, a marhatokány isteni lett, ügyes háziasszonyka vagyok :-)
Manga a nagypapa által készített gesztenyés-grízes-mazsolás massza-tortát kapta meg, gyertyával nyilván és jó sok tejszínhabbal - habzsolta mondanom sem kell- amikor meg Zs elvette tőle egy falatka erejéig, majdnem kiakadt, hogy vajon visszakapja-e, hisz az övé:-)))
Annyira poén, hogy Manga meghazutolja a nagykönyvet, most fenn nő a foga, de nem ám balra a következő, nem-nem, hanem jobbra (már ha szembe nézzük). Eléggé duzzadt a másik oldalt is fenn, de mégsem az tört át...
Ma felmentünk nagypapiékkal Normafához a kilátóhoz, Zs vitte a háti hordozóban Mangát, jó volt. El is határoztam, hogylesz olyan tavasszal, amikor felmegyünk, van ott játszótér, jó lesz fentről nézni a várost.
 Visszafelé egyre gyorsabban haladtam, mert tudtam, közeledünk a réteseshez - vettünk 9 darabot, most neki is ülök a túrósnak, majd az almásnak, nyammm-nyammm....

ui: E: nagyon szuper rucikat kaptunk tőletek, örök hálánk!! Mindezek tetejébe a csőrős pohár is bejött, most már nyugodtan mondhatom, hogy minden nap használja, rágicsálja, de iszik is belőle!!!  Köszönjük szépen még egyszer!

2012. február 23., csütörtök

1 éves Manga

Az egy éves Manga olyan, hogy:
- megfigyel és leutánoz, vannak dolgok amik ragadnak rá, egyszer megmutatom és tudja
- szereti ha a napi ritmusma megvan, és az ébrenlét változatosan telik
- imád hempergőzni velünk az ágyban
- tetszik neki a játszóház, mint tegnap rá kellett jönnöm különösképp az ugrálóvár
- olvasgatni szeret, elmeséli azt amit lát (halandzsa:),
- eljátszik a vizespalackkal úgy, ha van benne víz,
- igényli a közelséget (éjjel is felkel szopizni, illetve nappal is negyed óránként legalább fel kell venni megpuszilgatni, vagy megsimizni, vagy odabújni)
- 3 fogával mindent el tud majszolni (főkedvenc a dédi által vásárolt sajtos pogácsa)
- táncol ha zenél hall, de van, hogy énekel (akár anyukájával)
- tud simizni,
- odaadja, ha kérek valamit
- sokat mosolyog, nevet (bár valahogy a gyerekkacagás, gurgulázás még nem történt meg)
- igaz hangosabban, de ugyanúgy sír, mint újszülött korában (ugyanúgy néz ki, zabálnivaló legörbűlő szájjal is)
- csak akkor sír, ha igazi oka van
- barátkozós
- alapjában véve nyugodt, kiegyensúlyozott baba
- 9600 gramm és 73 cm hosszú - pontosan annyi, amennyinek lennie kell ebben a korban
- selymes a haja, sűrűsödik, bár még mindig nem kell attól tartani, hogy a szemébe lógna:-)
- pocakosodik, igazi babahusis ,fincs, selymes, puszilgatnivaló :-)

Az "egy éves" szülők:
- nagyon sok szeretetet kapnak Mangától
- amióta van Manga, jobban szeretik a reggelt, mert ha meglátja Manga őket, mosolyog :-)
- nagyon sok szeretetet adnak Mangának, tele van a szívünk szeretettel
- puszi szintén tonnaszám forog egy átlagos napon is
- büszkeség dagasztja a keblüket a kislányuk okán
- észrevesznek más kisgyerekeket,
- családos vagy éppen gyerekeknek való "dolgokra" felfigyelnek
- kevesebbet káromkodnak (bár egy-egy esti felsírásnál elpattan pár szó...),
- kevesbbszer járnak el esténként, délutánonként
- kialakított ritmus szerint élnek leginkább
- nem riadtak el második gyerektől

Ma voltunk baba-mama jógán, ahol Á anyósa is ott volt. A kis M-től (persze Á segítségével) egy gyönyörű halvány lila tulipánt kapott Manga baba:-) Ez élete első udvarlótól kapott virágszála:-) Bearanyozta a napunkat és szerintem a jövőre nézve is meghatározó élmény - nekem biztosan:-))
A legeslegelső virágát az apukájától kapta még tavaly Nőnapra :-)

Délután pedig megyünk be a városba, Zs előbb végez a szülinap miatt (kb. 4 -kor) és megnézzük a Deák téren a zsibvásárt, meg valahova elmegyünk - az még titok hova:-)
Este átadjuk Mangának a tőlünk kapott ajándékait:-))

Tegnap különben megkapta élete első sms-ét is Manga, az F. családtól jött jókívánság a születésnapja alkalmából:-) Sőt tegnap F.E. is felköszöntötte sms-ben:-)
(Igaz, tegnap este már eldöntötte Manga, hogy nekiindul a Napvilágnak, de azért ma hajnalok hajnalán bújt elő).

Mit is írhatnék még?
Talán egy személyes üzenetet, neked kislányom, ha majd olvasod ezen sorokat: Szeretünk Manga nagyon nagyon és azt kívánjuk neked, hogy minden de minden jól alakuljon az életben, mindig számíthatsz ránk!!!

-----

Na szóval elmentünk a Vakvarjú étterembe, ahol van gyereksarok, ott játszottunk Mangával és vacsira lazacot ettünk, legalábbis mi csajok. Zs Mangalica húsit:-))
Odaadtuk az ajeszokat is, tetszenek Mangának, olyan ügyes, ha mondom, hogy halló, akkor a telefonkagylót odateszi a füléhez!

Ja és még egy dolog, amit ma előszőr csinált: jógán össze kellett dörzsölni a tenyerünket, és ő is uánozta!! Annyira ügyes!

2012. február 16., csütörtök

ma újítottunk pár dolgot

Tegnap a hóvihar átalvása után szikrázó napsütésben megindultunk a védőnéninkhez (aki kb. 28 éves csak de néha érdekes/használható infókat kapok tőle), néha meg-meg csúszott a babakocsi a még le nem takarított utcákon. A lényeg, hogy Manga hozza a nagy könyv szerinti méreteket, mind hosszban (bár ott a főjótól kb. 1 centiméterrel eltér mínuszba), mind pedig súlyban (ezt 10 gramm többlettel pont a születési súlyának háromszorosa). A jobb belső combiján van egy kis zsírhurka (imádjuk), azt azért megnézetjük az ortopédián, ehhez majd intéznem kell beutalót. Ja meg kíváncsiak vagyunk a vércsoportjára, ugyanis nem alap, hogy megnézik a születéskor vagy utána, ez számomra döbbenetes, egyben felháborító! Ha tudni szeretném fizessek kb. 5000 HUF-ot...Na mind1, erre nyilván áldozunk.

Szintén tegnap átjött A és M, a fiúk elugrottak sörözni egy rövidet, mi csajok dumcsiztunk. Manga persze elkápráztatta legújabb tudásával A-t, brekegett neki jópárat :-)))  Igen drága barátaim, én a gyerekemet nem vezetem félre, a béka az brekeg, nem beszél, tehát megtanítottam brekegni. Mikor felvetettem anyunak, hogy talán hasztalan oktatás ez, megjegyzte, hogy dehogy, M hangképzését fejlesztem, a helyes beszédhez alap. Megnyugodtam:-)

Na de, ma kérem szépen M elfogyasztotta az első tojásrántottáját:-) Úgy ízlett neki, hogy csak na, igaz egy-egy darabot a kezébe fogott és úgy tolta, de és? Nyilván egyszer csak majd kanállal is fog tudni enni. Meg amúgy is, villát még nem kaphat, márpedig a rántottát azzal dívik elfogyasztani :-)

Plusz M és Á meghívására elmentünk ma baba-mama jógára. Nagyon klassz volt, az oktató csaj, és mi voltunk, igazán családias volt és éppen ezért tetszett. Gyorsan vettem bérletet, így megyünk még az tuti.
Nagyon tetszik ez a hely, van a gyerekeknek külön játszószoba, de ha nem akar a gyerek elszakadni anyukától, akkor ott a foglalkozás szobájában is vannak hangszerek, csörgők, amikkel jól ellehetnek. Amúgy zumbázni is ide járok, meg anyu is itt vigyáz a zumba alatt más kisgyerekeire.

Délután pedig elmentünk A-hoz és J-hez vendégségbe. J. hihetetlen gyorsan fejlődik, már tök jól tartja a fejét és olyan hasizma van, hogy csak na:-)
Ebben az volt az újdonság, hogy a KCSJ-től kölcsön kapott háti hordozóba vittem Mangát, ilyen távolságra még nem használtam, de vállalható. Azért mertem bevállalni, mert nagy szél ellenére, nem volt hideg nap, ezért gondoltam, nem fagy meg a hátamon a kis drágám. Zs jött értünk, azt az örömöt!! Sikongat Manga, zabálnivaló!

Ja és a K-tól kapott pelustáskát is ma avattam fel, a másik megtette a szolgálatát, elengedem lassan, mert sok helyen szakadt szegény...pedig szerettem.

És ma legalább 1 deci babateát (málnás) ivott meg M, ez sem fordult elő eddig.

Több, mint 1 hete nem alszunk mélyen, na nem panaszként csak azé' ez is le legyen írva. Fogzás zajlik, a harmadik nő, de szerintem mocoroghat a felső második is, elég fehér már az íny. Szóval legalább 4 sírás reggelig, abból ha 5 percen belül nincs alvás, akkor bemegyünk vígsztalni, itatni, bekenni az ínyét. Tegnap pl. 2 X mentem be, akkor cici, 2x pedig pár percen belül visszaludt M ügyesen.
Szívem sajog ilyenkor, no meg az agyam, annyira kómás vagyok (de azért drukkolok mindig, hogy aludj vissza, aludj vissza ... :-)

Legújabb a sikongatás, egész nap, sokszor, hangpróba, remélem megunja hamarosan, mert elég éles...

2012. február 9., csütörtök

Egy 7köznapunk

Az elmúlt 2 éjszaka ismét sokszor kellett felkelnem, vajon a fog nyúzza Mangát? Eléggé kivagyok...
Na de gondoltam lejegyzek egy napot kicsin életünkből, semmi cifrát, egy átlagost.
Reggel 1/2 8-kor sírásra/beszédre ébredezés, Zs áthozza hozzánk az ágyba Mangát, aki rácuppana cicire, eszeget egy keveset, majd hol a fejünket, orrunkat, szánkat cincálja, hol a vekkert amit a kezébe nyomunk -szigorúan csukott szemmel...van hogy játékokat kap, azzal elbíbelődik és időt nyerünk plusz szuszizáshoz.
Majd elmegyek fürcsizni, közvetlen életveszélynek kitéve Mangát, akire csak elviekben vagy inkább részlegesen vigyáz az apukája az ágyban, hisz szeme csukva, csak a füle nyitva félig... múltkor a hazárdjáték eredményeképpen halk puffanást követő hangos sírás jelezte, hogy szűk volt a hálózsákos Mangának a francia ágy... :-)
Aztán Zs is fürcsizik, én leggyakrabban addig átöltöztetem Mangát, aki érdeklődve hallgatja a zuhany hangját. Majd leteszem a könyvespolchoz, jön az önálló olvasás ideje, én gyorsan mosogatok, szellőztetek, beágyazok. Most, hogy laza mínusz 9 fok van, kihagyjuk a kedd/csütörtök délelőtti foglalkozásokat, helyettük itthon játszunk és csak egy fél-3/4 órára megyünk le sétálni.
Aztán ebéd (itt jegyzem meg, hogy a Vegafoodos kaját eszi ő is velem - jóízűen), majd altatás és ha minden jól megy 2 óra nyugi van. Most is ebben az időintervallumban írok.

Ébredés után heti 2-3 alkalommal mosást pakolunk be, mondjuk a baba ingább szétszór, de nekem nagyon jó érzés, hogy együtt csináljuk, akár csak a teregetést (szintén inkább le, mint sem fel pakola kisasszony, de akkor is megéri a közös élmény miatt), aztán öltözés és irány a játszóház, vagy vendégség, vagy séta.
4-kor uzsi,és kb. 7 körül indul az esti rutin, azaz vacsi, fürcsi, alvás.
Zs amikor hazaér, játszik egy kicsit Mangával és a fürdetés is az övé, így azért nem felejti el őt Manga a hétköznapok sokaságában sem... :-)

Anyu heti 3X jön, hétfőn délután, kedden, mert akkor a nagyi is jön, és pénteken, amikor Zs-vel szabad pár órát kapunk kettesben, vagy barátokkal.

Ide jegyezném le, hogy kitűnően utánoz a kis drága, ma a kacsa szó hagyta el kis száját!
De még nagyobb teljesítménynek könyvelem azt el, hogy a KCSJ-tól kapott egymásba rakosgatós játéknál ma előszőr fordult elő, hogy nem leszedi, hanem megpróbálja rátenni a darabot!!!! Igaz 1X próbálta, de majdnem tökéletesen rátette!!!! Szétvet a büszkeség!! Igaz nem ez lesz a kedvenc játéka, mert utánna nem akarta többször, elhajította, amolyan nem érdekel stílusban:-)

2012. február 7., kedd

fejlődés

Onnan kezdem, hogy hurrááá itt van nagypapa Szegedről (holnap délutánig), így van időm írni a blogra. Lementek Mangával sétálni egy fél órát ebben a melegnek csöppet sem mondható, -9 fokban. Nagyon remélem, h max fél óra és itt vannak. No de este, éjfélig (Manga várható első ébredéséig) szabadprogram Zs-vel:-))) + ma akkor elmegyek kipróbálom a zumba lady-t. Csütire terveztem, de mivel anyu ma amúgy is vigyáz ott 2 kisgyerekre, megyünk együtt.

Tegnap jött végre a masszőr - hát mit is mondjak - este 1/ 2 9-kor hívott anyu, hogy távozott a jóember- hozzáteszem fél 4-re futott be (3 óra helyett) és elhagyta a mobilját valahol útközben. Ami azért több. mint semmi, mert múltkor meg elfelejtette, hogy jönnie kellett volna kettőre, és mikor hívtam, hogy induljon má' el, és jöjjön azért, kibicsaklott a bokája...na de tegnap 3 órát fizettünk kuponnal, 2 talp és 1 fejmaszit. Még 1 kupon van, anyué, de szerintem jobban jár ha ő megy majd a masszőrhöz...
Amúgy közepes volt jóindulattal...

Mangababáról pedig annyit, hogy tegnap kimondta, hogy kutya ezzel +1 szó felvéve a szótárba:-)
Zs este fürdeti Mangát és mesélem, hogy kimondta a fent említett szót, kissé hitetlenkedve pillantott rám, mire Manga újra kimondta, hehhe - Zs arca megnyúlt a döbbenettől, majd jött a mosoly a dícsérttel:-)))

Mozgásfejlődésben ott tart a kisasszony, hogy ül és 360 fokban körbefordul:-)) nagyon helyes.
Továbbá egy kézzel is lehet vezetni és tanítani a járást, szemmel láthatóan szereti így gyakorolni, egy nap párszor még, de majd lesz ez több is.

Megfigyeltem, hogy nagyon szereti a füstölt sajtokat (bár ezt már régebben-így az is előfordulhat, hogy említettem korábban), szereti a sonkákat, a főzeléket (zöldbab tejesen főleg), és ma ette nagy erőkkel a spenótos- tejfölös makarónit - igaz könyékig zöldes lett a fehér body, meg mág az orra is, de megcsippentette kis ujjaival a makaróni szálakat, és tolta befelé az őröldébe:-)
Itt jegyzem meg, hogy a 2 fog 3 mostmár, lenn jön a következő, a hegyét kidugta:-) Ha egyszer beindul kérem szépen...
Még annyit, hogy érzem jelentősen kevesebb a tejcsim január óta, 4-5 alkalommal azért még megkapja a cickót, de szerintem jó, ha 1 dl jön (bár fogalmam sincs-nem mérlegeljük ezt a kérdést). No ezért fontossá vált, hogy valahogy vizet is igyon ez a gyermekbaba, ezt pohárból igyekszünk megoldani - kilöttyenő sikerekkel...

2012. február 2., csütörtök

pihenőnapom

Húú de nagyon jó napom volt tegnap, el is mondom mit csináltam.
Zs szabadságot vett ki, igaz erre az 1 napra, ám ez pont elég volt, hogy megvalósulhasson a szuper napom.
Itt van  Zs legfiatalabb tesója T és kedvese N, akik játszanak sokat Mangával:-)
Thai masszázson voltam, 1 órás aromaterápiás (narancs - fahéj kombó mellett döntöttem -már ami az illatot illeti). Az volt a legjobb, hogy ellentétben az eddigi tapasztalataimmal, miszerint szétkap a kis 150 centis thai masszőr, finom, lágy maszit kaptam - igazából pont ennyire vágytam. Ja és van még 30 perces hátmasszázs, amit máskor beváltok még:-)
Este pedig csajtali volt, Mangával az első 1 óra, aztán Zs hazavitte a babót, és maradhattam csacsogni - teljesen belefeledkeztem a zsongásba (vörösbor, ülőkoncert, pletyizés, banán split:), '45-kor vettem észre, hogy hoppá, indulnom kell haza altatni Mangát.
Aztán szépen aludt el, sőt gyakorlatilag éjfélkor egyszer adtam enni, majd fél 8-ig sleepy time volt:-)

Mangáról annyit még, hogy nő a foga, sorban a második, viszont poén, mert nem a lenti mellé parkol be a másik, hanem fent van, így most már lent 1 és fent 1 lett :-))
nem is írtam, de múlt csütörtökön vettem észre, hogy megnyílt felül az íny, Ringatón, amikor azt játszottuk, hogy János bácsi fát vág.... pillanatra beparáztam, hogy miért nem alul nő, valami hiba van a rendszerben és fogdokit kell keríteni sürgősen, aztán elengedtem a paraspirált, kifújtam a levegetőt, lelassult a tér (hahaha) na jó komolyra fordítva, megkérdeztem a mellettem ülő anyukát, hogy írt-e már a történelem ilyen esetről és megnyugtatott, hogy igen, ha a gyerek nem tankönyvi, attól még hibátlan :)
Így hát most gyönyörködünk a már 1/3-nyira kinőtt felső ékességben:-)

ÉÉÉS háháááá, ebben a minutumban tanu fülhallatára érthető volt, amikor azt mondta Manga : anya :-))) (és evezett felém 4 kézláb)

2012. január 27., péntek

beszédfejlődés 2 - rohamos ugrás ismét

Most néztem vissza és látom, január 6-án már a beszédről írtam. Na kérem, kevesebb, mint 1 hónap elteltével az alábbiakról tudunk beszálmolni:
oda (és a kis mutatóujjával mutat a drága:)
ott
labda
apa
baba
pápá (és integet hozzá Manga)

ezek a szavak érthetőek, tisztán kivihetőek!!

érti a baba, de nem mondja:
ham-ham
csüccs
kérem (ezt onnan tudom, hogy érti, mert adja:)

Kitűnően olvas, lapozza a vastag lapos könyveket (igaz már kettőt megtépett...megragasztható állapotban vannak egyenlőre).

Bármit megeszik a kis "termesz"baba ami a földön az útjába kerül, lehet az gumi, zacskó, morzsa, zsepi, kosz, szösz, haj, föld, gyümi stb. bármit de tényleg :-)
Persze a kajákból viszont válogat, habár ma pl tökfőzeléket (pépesítve) falatozott jóízűen. Ez jó, most mér majdnem 50-50%nak mondanám az elfogyasztott sós-édes ételek arányát. Mostanában arra kaptam rá, leginkább kényelmi okokból, hogy az én kajémból adok neki - Vegafood-os, tehát megbízható, kiváló alapanyagokból készült kaja - szereti :)
Egyre többet szeretne járni úgy, hogy fogom a kezét, és ha mondom csüccs, akkor legugol vagy leül, mikorhpogy sikerül..
Ja és elővettük a KCSJ-éktől kapott bilit, úgy döntöttem, hogy elkezdem megismertetni vele - egyenlőre csak jelen van a lakásban és egy nap 1-2 alkalommal ráteszem (ruhástul egyenlőre) és mondom, hogy pis-pis vagy kaka:-)

Tegnap este azt észleltem, hogy tele lett az orra, remélem nem valami csúnya vírus - no láz, csak 3X is keltem hozzá, és ahogy adtam a cicit, hallottam, hogy tele van a nózija, és alig kap levegőt...Ma már 4X orrszívóztam, kíváncsi vagyok az éjszakánkra...Ugrottak a hétvégi közösségi tervek....
Valami majdcsak kisül ebből...

Hosszú idő után, ma végre megvettük az új pelusozó lapot - anyum persze lejelezte, h kábé 1-2 hónap és rohangálva fogok pelusozni...

2012. január 20., péntek

barátkozások

Mindenek előtt leírom, hogy tegnap észrevételezte Zs, hogy igazából már nem is sír Manga fürdetés előtt és után sem, és tényleg - jóideje így van - könnyű megszokni a jót!

Már majdnem elfelejtettük játszani a szájbügyürészést, mutattam és nézte Manga, mintha nem emlékezne, el kellett mutogatnom jópárszor, mire újra rákapott - és most terítéken van :-)
Ami különösen érdekes, hogy a dalolászás sem volt jellemző és most újra van - vajon ez a téli szünetnek tudható be, amikor nem mentünk ringatóra, kerekítőre (mert nem volt) és most, hogy újra járunk megadta a kellő löketet? Ha igen, akkor nem kicsit érdemes zenei fejlesztőbe járni!!! 

Amúgy már megy a húzogatós játék, továbbá a gombnyomásra ki-be kapcsolás, a gomb benyomása és meghallgatni a dudálst pl., de legjobban akkor is azt szeretem, amikor könyvet olvas a kis drága és mesél:-)

Tánci-tánci sima ügy, habár a fejmozgatás mintha elmaradozna, a popsirázás és lábról-lábra dülöngélés megy leginkább. Ha mondom csüccs, leül Manga:-))

Szervezem a közös programokat ezerrel, van két új barátunk Á és fia M, valamint Zsu és lánykája R.
M, 5 nappal fiatalabb csak Mangánál és olyan érdekes volt látni, hogy mennyire mások. M molyolós (és mosolygós is igen ;-), a kezébe vett játékkal elszöszölt, Mangánál ilyet nem láttam, illetve csak 1 percig köti le valami, aztán már pörög is tovább. Hihetetlen, hogy nincsenek 1 évesek és így felfedezhetők a különböző személyiségjegyek.
De mesélek egy sztorit. Vannak a Mih.D-ék, akik kiadnak egy pecót a Kosztoson, mi is néztük anno, csak mondták zajos, mi meg csendes(b)en gondolkodtunk :-) Na múltkor Á-val beszélek és mondja hol laknak. Délután együtt sétáltunk a gyerkőcökkel, és megkérdeztem, hogy esteleg nem a Mih.D-éék lakása az, erre mondja dehogynem:-) ez még semmi. Kiderüt, hogy egy cégnél dolgoztunk!!! Á-nak Zs neve ismerős volt, Zs-nek is Á-é:-))) Kicsi a világ na.
A lényeg, hogy 1 évig Mo-n lesznek, addig bandázunk együtt, mert szimpik.

Új barátaink még Zsu és kislánya R, bár R kisebb és fiatalabb, mint Manga, de annyira szimpik vagyunk, hogy már voltunk együtt játszóházban és egymásnál is jártunk. Zsu-val úgy érzem egy hullámon vagyunk, remélem jó és tartós barátság születik.

L-ékkel is nagyon jó, és néha Fodival is összefutunk, így már 4 kisgyereks barátunk van, akikkel lehet szervezni az életet, plusz a két foglalkozás és egy mozgásosban még gondolkozom, bár lehet, h elengedem...

Találkoztam I. A-val is és kisfiával a menőmanó tornán, remélem összejön még tali, kicsit nehézkesebb mert Budaörsön laknak az egyik dombon. 
Szóval zajlik az élet, szervezem.

Ja és nagyi, aki dédi mostanában erősebb és keddenként meglátogat bennünket, király:-)
Tesómat is többet láttam, mint az elmúlt években - ennyit számít a mindennemű közelség:-))

2012. január 7., szombat

ébredés

Ma olyan történt, mint eddig még nem, Manga 8 órakor ébredt (ez még nem az:) ééééés közel fél 10-ig elvolt magában a kiságyban, érted ezt a császárságot???
Hogy mit csinált foglamam sincs, nincs bekamárzva a gyerekszoba (de most jó lett volna), az biztos, hogy hol beszélt, hol csend volt.
+jó, hogy délben ugyanúgy elaludt, mint máskor, kíváncsi vagyok mikor kel fel.

2012. január 6., péntek

beszédfejlődés

Kb. 1 hete, talán az új év meglepetéseként, Manga aktív beszélgetésbe kezdett. Persze nem mond még szavakat, ám leül a mesekönyvhöz és mesél:-) De dumcsizik játék közben is, atatata, apapapa, anana, meg leginkább a hangjának változtatásával kápráztat el minket:-) Minket igen, mert Zs itthon van velünk, olyan jóóóóóó, bárcsak lehetne, hogy havonta/kéthavonta 1 hetet velünk töltene!

A másik, kevésbé gyönyörködtető ám hasonlóan jelentős új figura, a megfeszülök, és ha nem az van amit én akarok hátravetem magam, és sírok! Nagyon komol, tegnap életében előszőr bemutatta Mangababa, hogy ilyet is tud (honnan a fenéből jönnek ezek a mutatványok, tőlünk ilyet nyilván nem látott (: Tegnap megspékelte a fent leírtakkal azzal is, hogy fetrengett, értitek FETRENGETT a földön - én meg mosolyogtam és hívtam Zst, hogy jöjjön nagyn vicces és érdekes amit Manga produkál..Közben azért nyugtatóan mosolyogtam Mangára, hogy hozzám jöhet ha gondja van, bújjon ide és jó lesz. Fél perc örjöngés után meg is tette, én ezt győzelemként élem meg (((:

Apropó lejegyzem e sorok közé, hogy a duck tévé nézése beindult, na nem sok idő van rá hagyva, de 5-10 perc - érdeklődve figyeli a kisasszony.