már 5 napja, hogy nem kel fel Manga éjszaka egyszer sem!!!
Ehhez kellett mondjuk 2 olyan hét, amikor fel-fel sírt de gyakorlatilag pár percen belül visszaaludt magától, és úgyszintén kellett hozzá 1 éjszaka, amikor meg 1,5 órán keresztűl sírt, és csak az apukája ment be hozzá.
Gyakorlatilag a kimenős éjszakánk volt a második olyan este, amikor senki nem ment be hozzá, ha felsírt.
Jelentem ettől még boldog, kiegyensúlyoztott gyerek maradt Manga, sőt szerintem sokkal jobban érzi ő is magát, de én bizonyosan:-)))
Szuper gyorsan kezd menni, a játszón a kihívásokat keresi, fel a dombra egyedül (persze nem megy, ezért segítünk), fel a csúszdára alúlról (nyilván ez sem megy, ismét segítünk), a nagyobb kockakövek között egyensúlypróba (itt is résen vagyok mindig) a különböző növények kóstolgatását és a homok, notorius eszegetést már nem is említve-no meg a kavicsok rágcsálását...
Nem érdekes annyira, de azért kiírom magamból, hogy van egy furkó szomszéd, aki múltkor beszólt, hogy túl hangosak vagyunk (értsd: Manga hallatja a hangját, mert közben füleli a visszhangot), tegnap meg meghallotta, hogy jönnénk le, és az orrunk elől elhívta a liftet, és nyitva hagyta az ajtaját, nehogy le tudjunk menni...az eszem megáll a paraszttól...Valamit tenni kell, csak még nem tudom mit (heheh eszembe jutott Cartmann egyik lehetséges megoldása, miszerint minden nap kutyaszart kell tenni a lábtörlője alá:-))))))
Ja és ma Zs szabin volt, hogy elmenjen Szfhvárra, ahol megvette a következő autónkat, jövő héttől már átírva a nevünkre, levizsgáztatva használhatjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése