Két hete Zs-re sem igen számíthatok, még a hétvégén sem, így kifáradtam. Ráadásnak ezen a héten alig láttam őt, annyi munkája volt. Én ma meg 7-kor már azt hittem bekattanok, annyira nyúzott mindkét kölök. Buda sírdogált vigasztalhatatlanul, semmi nem volt jó, hiába ettem meg. Manga pedig állandóan igényelt persze, ezt csináljuk, azt csináljuk, menjek már stb. Most már alszanak, remélem nem olyan lesz a ma éjjel, mint a tegnapi, hogy hajnal 2 körül Buda felébreszti Mangát, aki persze nem tud visszaaludni. Zs pedig hajnal egykor került ágyba a munkából, rá nyilván nem számíthattunk:-(
Na mindegy, holnap ismét Juniális (pontosabban idéntől Családi Nap), remélem mindannyian jól fogjuk magunkat érezni.
Fél kilenc, Zs hazaért, hurrááá:-) és azt ígérte a jövő hét enyhébb lesz, ámen.
Azt nem tudom, hogy leírtam-e, de ha igen, ismétlem, Manga bölcsis lesz ősztől:-) Ez a legjobb hír mostanában, mert a mai nap után is jól látszik, hogy bezárva a lakásba a két gyerekkel durva lenne ősszel/télen.
Megszületett az első unokatesó Yorkban, Peter, dupla hurráááá:-)
--
Ma voltunk a családi napon, nagyon jó volt. Mangával nagyon sokat pörögtünk, míg a fiúk szolídan elpihengettek itt-ott.
2013. június 28., péntek
2013. június 18., kedd
A tesók együtt alszanak
Nem szeretném elkiabálni, hisz még csak tegnap óta, de egy szobába kerültek a tesók. Ez sajnos egy hajnal 6-os keléssel járt, és Manga kelt előbb. Azért is mertük összetenni őket, mert Buda egy hete konstansan hozta a fél 7-7 órás kelést. Erre persze Manga viribült előbb...
A hétvége óta Buda ujjatlan bodyban van, akkora a kánikula. Manga pedig élvezheti a játszón a sarazást:-) Képes ellapátolgatni a vizes sarat fél órán át, kevés ilyen játék van:-)
Buda ma hasról kisebb heroikus küzdelem után a hátára fordult. Hasra én teszem egy nap többször, most már nagyon szépen tartja magát. Azt figyeltük meg, hogy egy idő után tekereg-ficereg és arra hajt, hogy átforduljon. A kezét pedig már tudatosan használja fogásra. Azt imádom a legjobban, amikor a cumisüvegre rámarkol és irányít:-) Ja és állandóan rág, nyáladzik, szerintem beindult a fogzás.
Manga pedig szép szókincsre tett szert, választékosan kommunikál, és ezt már más anyukák is megjegyezték nagy büszkeségemre.
Mamó gyógyszeradagját egy másik szívdoki drasztikusan lecsökkentette és lám sokkal jobban van.
Érik a meggyük, cseresznyéjük és a közös kis veteményesből is arattunk a hétvégén: retek, mángold, egy szem paprika (eddig), saláta. A paradicsom rogyadozik a sok terméstől, de még pirulniuk kell, és a borsó is alakul.

2013. június 6., csütörtök
gyerekszáj
Leérve a játszótérre hasított belém az a felismerés, hogy a 7végén kapott szép rikító narancssárga lasztit elhagytuk. Dühömben mérgelődni kezdtem, jól ügyelve, hogy csúnya szó ne hagyja el becses ajkam.
Kb. ilyesmiket mondtam:
- Ezt nem hiszem el Manga, hogyan lehetünk ennyire feledékenyek, tegnap itthagyattuk a labdát, és látod ma már nincs meg.
Mire Manga összevonja mérgesre a szemöldökét és azt mondja:
- Basszus! (majd még 5X elmondta:-)

2013. június 2., vasárnap
7vége röviden
Tegnap első ízben aludtunk a mamóék új kecóában. Izgi volt, mert 4-en egy szobában aludtunk. tovább fokozta az izgalmakat, hogy Zs elment sörözni, és az borítékolható volt, hogy Manga felébred, Buda kérdőjeles volt. Végül Manga 2X szólított +1X mikor Zs megérkezett. De azért aludtunk valamennyit.
Kigyomláltuk a konyhakertecskét, és vasárnap a kisebb paprika palántákat beásta Zs. Szerencsére megúszták a jégesőt, nem úgy mint mi. Ahogy haladtunk Visegrád felé, még a Pilisben elkapott egy nagy zuhé minket, borsószemnyi jegek hullottak ezerrel, félre is álltunk egy picit, ijesztő volt számomra az intenzitása, a sok-sok hangos koppanás az autón.
Aztán megérkeztünk az erdőben található étterembe, Ördögkapu a neve, egy órát késtünk:-) Zs kollégái már meg is kajáltak, de nyilván mi is bepótoltuk, fincsi volt a bográcsgulyás. Aztán Mangát szabadon eresztettem a kajálda melletti játszótérre. Csak egy percre hagytam magára és ez elég volt, hogy sírva, pelusig sárosan jelenjen meg. Ruhacsere megvolt.
Nem tudom hogyan, de Manga hasa ment ,ma már kevésbé, szerintem a homokozó tartalmának fogyasztása közben nyalhatott be valamit. Mondjuk se a kedélyén, se az étvágyán ez nem látszott meg:-)
Buda hozta a formáját, szépen elnézelődött, ha meg nem akkor hangosan rendelte a kajáját, vagy aludt:-) Hihetetlenül nyugis kissrác és a mosolygásával mindenkit megnyert magának. Amúgy meg egyre többet tehetem hasra, úgy kiemeli és tartja a fejét, mint a pinty:-)
Nekem meg tök jó volt, pénteken a csajokkal afrikai vacsin voltunk. A tánc résznél elhúztuk a csíkot, mert addigra világossá vált, hogy csak feketék lesznek a klubban...:-) Átmentünk máshova pörögni, a Kazinczy utca naggyon durván zsongott.

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)