A csoda már másnap elmúlt....ismét gyakran sír fel Mangababa az éjszaka folyamán, már nagyon várom a költözést, hátha itt hagyjuk ebben a lakásban az ébredéseket...
Viszont tegnap életében előszőr szótagot mondott Manga mégpedig ba ba ba ba , annyira zabálnivaló:-)
Tanuk is vannak, ZS legidősebb öccse M és felesége K, akik nálunk aludtak. M megy Yorkba állásinterjúra, drukk-drukk.
Már csak 3 nap és költözünk...
2011. október 18., kedd
2011. október 13., csütörtök
CSODA
Ma csak 2X kelt fel Mangababa, hurrrráááááááá:-)
Fél kilenckor elaludt és fél kettőkor kelt először!!!Aztán fél 6-kor, és még fél 8-ig aludtunk:-)
Pedig telihold volt, tartottam attól, hogy éber lesz, de pont fordítva történt.
Történt egy bizarr dolog is az éjszaka (kb. 1 és fél 2 között) velem, leírom.
Álmodtam és az álomból úgy ébredtem fel, hogy azt éreztem valaki terpeszülésben ránehezedik a combomra, még azt is éreztem, hogy besüpped az ágy a térde nyomán, és az ágy megreccsen. Kinyitottam a szemem és nem láttam senkit, de éreztem még a súlyt, szólni akartam Zs-nek, de nem tudtam hangosan szólni, csak halkan, amit persze Zs nem hallott meg alvás közben. Na ott rezeltem be és kezdtem rákérdezni, hogy ki az. Aztán oldalt megláttam egy kis fekete alakot, olyan volt mint egy gyerek hálózsákban állt volna az ágy szélén és nézett volna minket. Pislantottam egyet és már nem volt ott. Na képzelhetitek mennyire kész voltam...
Amíg Manga enni nem kért, nem tudtam (nem mertem...) visszaaludni.
Csüti van, a Ringató napja, ismét énekelt Manga velem és még sok más anyukával. Nagyon jó ez a csaj, aki tartja, kíváncsi vagyok találok-e az új helyünkön hasonlóan jó színvonalú, jó hangulatú foglalkozást.

2011. október 6., csütörtök
éneklés és miegymás
Annyira zabálnivaló ez a gyermek, hogy csuda. Énekel a babakocsiban, énekel a Ringatón, énekel a hintában (imád hintázni), reggel, délben, este :-)
Hamis (még), de lelkes a lelkem:-))
Köszönhető Marydé-nek, aki már hónapokkal ezelőtt javasolta, hogy énekeljek Mangának, meg is tettem a kissé elhangolódott hangszálaimon, és lám hatása van. Persze a Ringató igazán segít nekem, egyre merészebben engedem ki a hangom, egyre több magyar népdal tör felszínre agyam mély redőiből :-)
Ma még költeni is merészeltem, kicsit halandzsás, de pár év - gondolom - és mesterműveket fogok ontani -nyilván :-)
Mivel este fél 10 és Zs még nincs itthon, megettem a neki szánt csokit, hihi ennyi jár nekem is minimum, igaz-e :-)))
Szóval nagy fazon a kiscsaj, nagyon sok turista nézi meg, mosolyog rá, ez jó, mert a jókívánságok is beépülnek az alapjaiba, bizalma az emberek felé hibátlan lesz szerintem.
Eszméletlen módon figyel Manga, most már a részleteket is megsasolja. Plusz arra jöttem rá, hogy ha egy szobában vagyok vele, akkor mászik felém, ha viszont egyedül hagyom lefoglalja magát:-))
Ma előszőr pakolta le a szekrény polcát! Eljött az idő, át kell rendeződni - még jó, hogy hamarosan költözünk:-)
Még mindig sokszor kelek fel hozzá, beszéltem A-val, aki beközölte, hogy tudja miről beszélek, náluk mind3 gyerkőc így csinálta, kb. 1 éves korukig...az még 5 hónap, ááááá ....sebaj, anyának lenni azért jó!!!

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)