2014. február 25., kedd

Buda ma lépett egyet

Szerencsére este, mikor már Zs is otthon volt, szokás szerint magától felállt Buda és biztattam, hogy lépjen, és lépett egyet :-) Olyan katartikus élmény volt számomra, hogy Zs is részese lett!

Ma még egyet alakított, A+L+I -val voltunk a játszón, mikor Buda rápillantott A-ra és lesütötte a szemét, majd még egyszer, majd még egyszer legalább 5X. Annyira cuki volt, ilyet én még nem láttam tőle (de korábban Mangától sem) Hogy honnan jönnek ezek a dolgok...

Manga is meglepett, amikor a szülinapján I-nal kacérkodott. Ő azt csinálta, hogy rámosolygott hiper bájosan hozzáteszem, majd elnézett, és újra, akkor már az orrocskáját is felhúzva bazsalygott! Szenzációsan édes volt:-)

Azért ide halkan lejegyzem, hogy a tegnap estén érdekesen alakult. Buda nagyon felszínesen aludt, többször felsírt, így Manga sem aludt mélyen. Éjfél körül úgy felsírt Buda, hogy felébredt Manga is, és onnantól fogva nem akartak aludni, egymást szórakoztatták..A vége az lett, hogy én Mangával a francia ágyon, Zs pedig Budával külön aludt a matracon.

2014. február 23., vasárnap

3 éves Manga

Isten éltessen kislányom:-)
Szép vagy, formás, sportos, pajkos, okos, kitűnően meg tudod fogalmazni, hogy mit szeretnél, de ha vmi oknál fogva nem tudjuk teljesíteni, el tudod engedni; imádod a tűzoltó sam mesét, meg úgy egyáltalán a tűzoltókat, továbbá a csokit, az epres édességeket, de amúgy bármilyen étellel kínállak azt is megeszed:-)
Pelus van mág rajtad este, e itthon mindig a wc-be intézed már a dolgod, csak valamiért máshol nem mész el wc-re (a bölcsiben igen).
Ragyogsz, ha dobolázol apával, ha a férfiak a családban csak veled játszanak, szereted az állatokat, és nem félsz a lovaktól, sőt.
Sokszor új dolgokat szeretnél kipróbálni, de egy ideig ragaszkodsz az adott játékhoz. Aztán huss, mintha nem is játszottál volna vele hónapokig állandóan.
Meg tudod védeni magad, talpraesett és vagány vagy.

Szeretünk örökké!

2014. február 22., szombat

Manga és apja kimenő

Pénteken megtörtént Manga első görbe estéje. A legjobb barátja B szülinapi partyja nyúlt el, olyannyira, hogy fél 12-re értek haza az apjával (aki jelentős mennyiségű pálinkát ivott meg a házigazdával).
Azért az nagyon figyelmes és kedves volt B-jéktól, hogy a szülinapi tortára két 3-as gyertyát tettek, hogy Manga is részese legyen a gyertyaelfújós történetnek. Sőt tűzoltós mesekönyvet is kapott:-)

2014. február 14., péntek

Buda fejlődik - Manga bölcsis farsangja

Buda mostanában kezdte el, hogy nem csak kiborít/szétszór játékokat, hanem beletesz, vagy egymásra tesz. Az utóbbival próbálkozik inkább, de szerintem ez is valami.
Azt sem jegyeztem még le, hogy Mika papa füle hallatára Buda kimondta, hogy anya. Már többször hallottam a kiejtésén, hogy ezt szeretné hallatni, de múlt héten ez tisztán sikerült. Persze azóta sem, de akkor is ügyi. Most már megpróbálta kimondani, hogy cica, az lett belőle, hogy szcic, illetve utánozza, ha előre mondom a kutyaugatást és a kacsa hápogását. Még a  bárány bégetése kivehető :-)
Felismeri ha mondom, hogy jön a hinta palinta, megörül és mutogat a hintára. Amúgy most már mindenre mutogat (ezt kéri, azt kéri stb.), kis kommander lett:-)
Áttörtek a további fogai, egy fenn egy lenn, így már 6-al számolhatunk összesen:-)
Nagyon sokszor feláll, sőt most már magától feláll, de annyira megörül neki, hogy elkezd hadonászni a kezeivel és kibillen;-) Ha van egy tárgy előtte amit tolhat, egész ügyesen megy.
és még mindig nagyon sokat mosolyog, mosolyog, mosolyog.

Tegnap volt a bölcsiben a farsang. A lányok közül ketten csajosak voltak,  királylány és lepke, volt még egy sárkány (na jó dínó, de én tényleg azt hittem sárkány:-) és a mi életmentő Mangánk, TŰZOLTÓ volt, szigorúan saját választáson alapult. Szerencsére Kenóéktól kaptunk kölcsibe hozzá szupi jelmezt. Buda és Dodó is részt vett a mulatságon.
Annyira érző szívű Manga, hogy csak na. Szintén tegnap este kihúzták a bölcsesség fogamat, még előtte elmeséltem Mangának mi fog történni velem. Azt mondta, hogy bátor vagyok és átérzően megpuszilt:-))
Ma pedig elvitte papó, és ismét (immáron másodszor) ott alszik, mi meg holnap megyünk ki. Olyan boldogan repül hozzájuk, hogy csak pislogunk. Imád ott és velük lenni, naná, Ő van a (rajongás) központban:-)

2014. február 5., szerda

Buda a fogódzó nélküli állással próbálkozik

A héten hétfőn kifigyelhette Buda, hogy Bálint hogyan csinálja, meg hogy mennyire ragyogunk amikor sikerült neki pár másodpercig állni majd pár lépést tenni. Így kedden már Buda is elengedte a kezem és egyedül igyekezett megtalálni az egyensúlyt, és állni, álldogálni:-) Mivel mindig nagyon megörül, hogy áll, tapsolni kezd, majd eldől, vagy lehuppan:-) Az eddigi rekord kb. 4-5 másodperc, de minden nap egy másodperccel növeli szerintem:-)

Manga mai beszólása:
Fürdés közben, mondom neki, hogy jó, most már szálljon ki.
Erre ő: Még nem szappanoztam magam, még büdibogár vagyok:-)

2014. február 2., vasárnap

januári visszaemlékezés

Most csak úgy elkezdem, aztán ahogy jönnek az emlékek, úgy írom le.
Kezdem Budával, mert róla úgy érzem, kevesebb szó esett az elmúlt időszakban.
Az, hogy kapaszkodva áll és megy, már talán nem új, de az, hogy időnként elengedi a kapaszkodót és próbál megállni az igen:-) Sokszor nem is huppan le, hanem szépen visszaereszkedik a biztonságos földre. Ha fogom a kezét sétál, bár annyira még nem motivált az így haladásban, egyszerűen gyorsabb négykézláb nyilván.
Mostanság azt gyakoroljuk, hogy kérem-köszönöm, azaz van egy tárgy a kezében akkor ránézek, kinyitom a tenyerem és elkérem, ő beleteszi, majd persze visszakéri (ő is nyújtja a kezét).
Egyre többet mutogat célirányosan. A tete és a böbö gyakori szófordulat, és tökre a helyén használja a neeee kifejezést:-)
Amit már most megfigyeltem, hogy nagyon kitartó, ha pl mobilon beszélek mamóval, képes 10-15 percen át rágni az agyamat, hogy ugyan adjam már neki oda a telót. Mikor végre megkapja jön a jól ismert örömmosoly:-) Mert az ébren töltött idő 80%-át mosollyal tölti, annyira cuki:-)
Az ágyról már szépen befordul és úgy mászik le, most a legújabb, hogy hintázik ő is, és persze amikor 15 perc után kiveszem, mondván Manga jön, reklamál.
Sokszor találkozunk Anikóval és Bálinttal, a nálunk tartott jógán hétfőn és általában még csüti vagy péntek délelőtt, jól kijönnek, elvannak egymással, hasonló vérmérsékletűek egyenlőre. Járunk Kerekítőzni és néha Ringatózni. Szuper, hogy minden házimunkát el tudok végezni, persze nem egyszerre, felosztva a hétre, de akkor is, nekem ez nagy szám, hogy eljátszogat egyedül is, ha lát.
Rápattant a mosógép ki/be kapcsoló gombjára, pechemre azon az egy gombon nem érvényes a gyerekzár...remélem kipörgi ezt a hóbortot egy hónap alatt.

Manga nagyon jó mozgású csaj, eleven és hihetetlen színes egyéniség. Amellett, hogy az autók és a garázs/autómosó (mikor melyik) építése megy napi szinten a duplóból, ha hívom kalácsot sütni, jön és segít
:-) Ma például tök meglepett, hogy milyen házias. Apja a pólóját a fürdőszoba földjére dobta, majd otthagyta. Manga bement, felvette, odavitte az apjához, aki mondta, hogy nem veszi fel, erre ő azt mondja, hogy jó, akkor összehajtogatja:-))
Nagyon szereti a szituációs játékokat, párbeszédeket, főleg fürdéskor. Mondjuk mostanában nem egy darab zsinór a halacska, hanem egy szívószál. De még mindig megy a bölcsis játék, általában az, hogy a halacska valamelyik szülő és a békát viszi a bölcsibe. Ha a béka nem sír, esetleg örül, hogy bölcsibe mehet, leállítja a sztorit és beközli, hogy sírj:-)
Jó dolog a könyvtárazás, már tavaly télen is bevált program, ezt idén is folytattam. Főleg jó, mert a kivett mesekönyveket pont meg is unja, hiszen minden este válogatunk belőle és rongyosra olvasom. Most a Kippkopp, Elmer, bogyó és babóca, maszat, meg ilyen építkezős, autós, bicajos gyerek ki-mit-tud jellegű könyvek mennek.
Nem tudom miért, valami rossz élményt okozhattam kiskorába, de utálja, konkrétan nem vagy alig engedi, hogy a kis-lábujja körmét levágjam. Közli, hogy mindet lehet de a kicsit NEM, mert az fájni fog...Ez nem mostani ügy (mondhatni régi), csak asszem még nem említettem.
Tök hosszú a kisasszony haja, copfba tudom fogni. Már emlegettem a fodrászt, de arról is meg van győződve, hogy fájni fog.

Most rólunk pár sor.
Két hete szerdánként megyek masszőrhöz, beváltom a négy alkalmas bérletet, amit anyuéktól kaptam Karácsonyra. Sőt ilyenkor mamó van Budával (Mangus bömbiben), és bár a délutáni alvó időmből megy, de pár órám még van lődörögni. El is kezdtem tervezni, hogy miket csinálok meg. A héten Mika papa lesz velünk, szóval még több szabadidőm lesz, és ezt megfejeljük majd 7végén a családi wellness-sel, amit 4-esben költünk el: Papó, Mamó, tesóm és én. Ilyen azért kb. 15 éve nem volt, szóval nagyon várom ám:-)
 Tényleg lehet, hogy egy moziba is lejutok Zs-vel a jövő héten? Húú nem lenne rossz, persze szigorúan az elaltatást követően, mert Manga erre érzékeny.
Ja jut eszembe, múlt hét végén, Manga mamóéknál aludt, és nem volt semmi nyüszi:-)) Pénteken délután vitték el anyuék és másnap 11 körül mentünk ki hozzájuk. Még aznap is ott akart aludni. Mondjuk ki ne akarna, ha kényeztetik:-)
Mostanában tudunk aludni, mintha Manga is leállt volna a Budához bemászok projektjével, viszonylag könnyen el is alszik. Buda simán elalszik, túl lett a fogzás/betegség/szeparációs szorongás balhékon.
Annyi maradt vissza, hogy ő délután a ringatóba alszik el, Mangától pedig, hogy hajnal 3-kor következetesen megjelenik a mi ágyunkba, és reggelig ott is marad.
Zs munkahelye messzebb van, mint az előző, ezt azért megérezzük, sokszor csak fél 7 -7 mire hazaér, mondjuk péntekenként azért előbb :-) Szereti, de leterhelik eléggé, mondhatnánk, hogy több a lové, valamit valamiért...De azért hiányzik minden nap, este fél 6-tól nagyon :-)