2011. január 24., hétfő

Nászútra fel

Az első akkor történt, amikor még nem is sejtettük, hogy összeházasodunk :-) ez  egy másik kontinens, másik kultúra behatóbb megismerése volt. Majd beszúrok képet is egyszer csak.

Ime:






Most keletre megyünk, egészen Debrecenig, ahol 3 napos pacsálás lesz, ki szeretném próbálni, hogy milyen nagy hassal, benne a 2-2,5 kis Manga babával lebegni órákon át :-)
(No meg azért is Debrecen, mert ha bármi beindulna, akkor ott azért van jó ellátás.)

A rapid esküvőről a héten igyekszem feltenni a képes verziót, ehhez be kell hajtanom a képeket még, de rajta vok:-)

A 7végén megkaptuk a gárdonyi jóbarátoktól a cuccokat, olyan jóóóóóó, van benne bútor, ruci, eszköz - teljes lázban égtem tegnap - meg amúgy is olyan poén ilyen kis rucikat szelektálni, mosni és főleg teregetni - egy halom ruha teszi ki a szárító kapacitását :-))
Apropó ide jegyezném le, hogy 21-én mostam életemben előszőr Babszi méretű ruhákat :-)

2011. január 21., péntek

Korai öröm

Tegnap elmentünk a Szeparéba Korai öröm koncertre.
Aggódtam a cigifüst és a tömeg miatt, de kár volt, mert szerencsénkre nem voltak sokan, ellenben egy frenetikusan jó koncertet csináltak!  A dobos + a kongás olyat művelt, hogy Manga baba is eljárta a saját táncát :-)
Ma reggel pedig arra ébredtünk, pont a "hasunkat süti a nap" ezek jó érzések télen :-))

2011. január 14., péntek

apasági? élettársi? nem, nem, házasság, ez lesz a legjobb.

kb. a cím szerint alakult 20 perces különbséggel a végeredmény, tehát esküvő, most szombaton.
Bemegyünk, hallgat, igen-igen, gyűrű, kocc, köszi, mosoly, vaku, viszlát - és ebéd a szűk családdal.
A velője kb. ez lesz, már csak azt remélem, hogy azért sikerül puhítani és emlékezetessé tennünk, ennyi jár a romantikus lelkemnek és kész!
és még mindig valami delíriumfélében vagyok...

2011. január 12., szerda

mobil balhé

Az agyam durrant szét tegnap, még ma is fel tudom húzni magam rajta...
Szülész-nődokit vadászok, hogy a sarki kórházban jöhessen napvilágra Manga baba. 2 napnyi várakozás után végre csörren a mobilom - magánszám- de érzem, hogy a doki, fel is veszem, és azzal a lendülettel kapcsol ki a mobil - és pofátlanul az aksi gyengeségére hivatkozik. DE hisz tegnap töltöttem!!!! Üvölt belsőm, kívülre csak egy csúnya szófordulat durran el, az sem túl hangosan.
Sebaj, csillant a remény, ilyet már csinált, kicsit várni kell, aztán újra on és akkor még bírja egy darabig. Így újra bekapcs, felszól a csengőhang- nini éppen a doki hív, immáron neve is kiírva, hurráááá gondolom, zöld gomb benyom, fülre csavar a teló, közben gyors gondolatösszegzés, tökéletesen feleslegesen, mert a teló újra kilövi magát -(Na itt váltam dühöngő óriássá és megfogadtam, hogy új mobil kell, azonnal, a lehető leggyorsabban én nem várok tovább!

Zárójel: új mobilra éhezek már 1,5 hónapja, ki is néztem pár modellt, kézben is fogtam azokat, csak satufékem-e szem jelezte, hogy a Penge a remek várjak rá. No wait!

Ma megyünk és vásárlás!

Zárójel 2: Tegnap meginogtam, hogy a sarkon túl vagy odébb a szomszédos kerületben szüljek...egy kicist túlrugózom ezt a hol szülessen Manga kérdést asszem...de a lényeg, hogy haragudhatok-e én, ha nem sikerült a tegnapi telefon, ha jómagam is inogtam a hol-ban?

2011. január 10., hétfő

álom álom

Álom az álomban történt velem, a szülésről szólt, a tanulság pedig amit levontam, tulajdonképpen egy feladat, össze kell szednem, hogy mi kell majd a kórházba és el kell kezdenem összekészíteni.
Ennek az érdekessége tényleg az volt, hogy nekem előszőr volt ilyen, hogy amikor felébredtem valójában még aludtam, hisz második álom után ébredtem fel igazából - de akkor ki is keltem az ágyból és felmásztam a tetőre:-) helyett tettem egy kört a víz e lelet gyűjtő felé.

A mára virradó álom már egy fokos volt, de annál kellemesebb. Legjobb barátnőmet (aki egy éve még el nem tudta képzelni, hogy családos, és gyereket tervező ember lesz) láttam meg növekvő pocakkal :-)
Meg is írtam neki erről a röszüt (ahogy Zsé mondaná) s csörrent a teló, majd megtudtam boszi vagyok. Mondtam, inkább tündér - abból is a level one-on, ha be is jön a lá-tomás, akkor is szűk körben "járkálok" hol vagyok én a zseniktől, mint az a zöld ruhás nagy orrú, vagy a fekete ruhás zselés hajú, vagy a kedvencem a langyi bandi vagy ki a tévébűl...

Na öltözök és megyek sós tornára mert az édest nyomom mostanság bele a testembe, a só meg  ugyebár fontos...

2011. január 8., szombat

Ma elkezdem

Úgy dönöttem, hogy a virti térbe lövöm ki a gondolataimat, amik vagy hullócsillagként landolnak a Szahara kellős közepén vagy megsokszorozódnak az aktív elmékben. Mint pl az enyém:-) meg a tiéd valószínűleg, hisz eljutottál eme sorig.
Társam Manga baba, aki uszkve 8 hét múlva látja meg a Napvilágot teljes valójában. (Visszaszámlálás indul :-) Ihletet adhat még párom, családom, barátaim és a társadalom egésze, meg a növények, mint pl a nádiposzáta...az egy madár amúgy, most csekkoltam le :-) és akkor jó lesz nem hülyeségre tanítaní a kíváncsi gyereket - na ezt meg is jegyeztem.
Akkor most váltok és megyek elmosogatok, mert az jó.