2014. június 28., szombat

Víruson túl

Az elmúlt héten Buda benyalt valami agresszív hasmenős vírust, így a hét második fele a forró lázas együttalvós, nappal sokat bújós Budával telt, amit Manga elég jól beemelt szerintem. Persze volt, hogy elsütötte ő sincs jól, meg, hogy vele kell aludjak most és simán megjelent a gyerekszobában a kis hálózsákjában, hogy akkor most ő is ott valszik velem meg Budával. Meg nappal is kevesebbet fickándozott, bár igyekeztem beszervezni Dodot pölö egyszer, hogy Mangával lemenjenek, meg mamó is jött segíteni.
Kedd este durrant be a láz és csüti este már nem volt, és már lemerészkedtem velük együtt délután a játszóra.
Nem változtattunk végül az eredeti péntekünkön, mamó jött, meg meló után a papó, mi pedig elmentünk végre lőni (szülinapi ajeszom volt), majd vacsizni Balázzsal és Krisztával a Veneziába. Nagyon fincsi volt a kaja és jó volt kikapcsolódni.
A lövés pedig király volt nagyon, én kezdem, egy pisztollyal, rögtön durr bele a 10-esbe:-) A fickó is nézett, hogy ejha, aztán az összes töltény papírt talált, nekem a pisztolyok nagyon jól mentek, javarészt 8/9-es értékekkel, Zs-nek inkább az AK meg a Shotgun feküdt, ez utóbbival 5-ből 5-öt vitt :-)

Ma elmentünk a Gyerekszigetre és kivagyunk, mint a liba, már alig várom, hogy Manga is aludjon (ma egy percet sem aludt délben nyilván), és én is kinyúljak.

2014. június 15., vasárnap

Nyaralás vol.1.

Múlt héten Pilisszántón voltunk mamóékkal, már a múlt 7végén a fiúk megcsinálták a medence helyét és a medencét, így minden nap tudtunk locsipocsizni:-)
Megérett a cseresznye is, olyan jó volt fáról enni. Manga hihetetlen mennyiségeket fogyasztott, Buda is, de ő magostul...pedig igyekeztem gyors lenni és kimagozni, de mégis nem keveset benyelt:-)
Buda kimondta többször is, hogy Szotyi, és azt is, hogy papa. Úgy látszik papót is kezdi beemelni a rajongott mamó mellé.
Tulajdonképpen egy éjszakát leszámítva tök jól aludtunk lenn a felújított házrészben. Az az este viszont nagyon durva volt. Utólag már tudom, miért nem akart aludni Buda és miért vinnyogott, de ott az éjféltől fél négyig tartó ámokfutásban nem világlott meg az agyam. Minden estre olyan jól sikerült nem aludnia, hogy Mangát is felébresztette, majd háromkor lámpát kapcsoltam, hogy akkor jól van, bulizzunk gyerekek. Ezek meg vígan, nevetgélve hálózsákban játszottak, fel-alá járkáltak. Aztán lámpaoltás és sutty egyszer csak kimúltak. És hogy mi volt? Egy fránya rágófog áttörése, teliholddal párosítva.
Pénteken felpakoltunk és lementünk a tanyára, ahol szombaton Laci 60. szülinapját ünnepeltük. Jó volt, mert sok felnőtt jutott a két gyerekre, fellélegezettem.
Manga a hős, kétszer is volt már idén a kb. 21 fokos Balcsiban, élvezte nagyon:-)
Jó volt az egész hét, sok ilyet kívánok még:-)

2014. június 5., csütörtök

szösszenet

Manga minap felismerte Peter Gabriel hangját!!! valahogy emígyen:
Szólt a kocsiban a zene, és megkérdezte: Ez a Wall-e zene:-)
( a Wall-e záró számát PG énekeli).
Azóta tesztelgetem, ha dúdolok valamit, felismeri, pedig nem vagyok egy nagy énekes:-)

Buda beteg volt, még mindig köhög, és a negyedik rágófoga készül áttörni, vagyis már az egyik hegyét átbökte az ínyén. A motorozás fejlesztés alatt, viszont a nagy csúszdán egyedül mászik fel és csúszik le:-)
Hinta simán kimondva, a busz a bu, és a kakas kukorékolása is jól megy :-)

Mangát felvették a Cseperedő Óvodába! Hip-hip hurráááááá:-)