2014. szeptember 6., szombat

4. Manga névnap

Ma Manga névnapja van, ennek örömére és mert nyilván be volt sózva, hogy mi lesz, már negyed hétkor felkelt és átvonult hozzánk. Persze negyed órára rá, Buda is ébredt, főleg mert Manga bizonygatta, hogy már felébredt  kisöccse, és bemegy hozzá. Abban a pillanatban tényleg felébredt:-)
Aztán jött a minden percben megkérdezem, hogy mikor érkeznek meg a mamóék, akik végül fél 11 körül futottak be.
Addig meghozta a "postás" a levelet, hogy Manga a névnapja alkalmából elmehet kis családjával a Minimax hajóra bulizni vasárnap:-) Volt nagy örömködés, meg a levélnek is nagyon örült, mert már hónapok óta nyaggat, hogy Őneki, miért nem hoz a postás soha levelet. Most ezt is kipipáltuk:-)
Aztán mamóék elvitték a két kölköt, mi pedig elszaladhattunk a többi ajeszt megvenni gyorsan, egy rendőr szirénázó-villogót, amit a bicajára lehet felszerelni, meg közben jó áron egy sportcipőt is vettünk neki. Na ez úgy bejött, hogy csuda, a cipőt egyedül is fel/le tudja venni és gyors benne, mint  a Vadász. A Transformers mentőbotok őrület tart rendesen, ő Vadász, aki rendőr és versenyautóvá tud alakulni, én vagyok Penge, aki félős de azért elég jó, mert helikopter tud lenni, Buda meg a picirobot, aki bilivé alakul hihihihi:-)
  A délutáni ajesz egy jó lovaglás volt, immáron Mangón a család lován, Dodó oktatásával (aki szegény elég le van törve, félig már elköltözött Levitől). Én is lovagoltam, meg Manga, most Zs kihagyta, mert azt hitte fél órát kibír a lovon rövidnaciban, tesóm azt javasolta, hogy meg se próbálja, mert kb. 3 percet ad neki és égési nyomok lesznek a vádliján.
Buda nem rajong a lovakért, de ma addig eljutottunk, hogy legalább felszállt hozzám a nyeregbe, mondjuk 20 mp után le is kéredzkedett.

A hetünk elég jól telt, többször voltunk a szépen felújított Bikás parkban, van kis tó, szökőkút, új játékok, és pár kisebb trambulin, amin lehet ugribugrizni (jó fárasztó, ezért különösen jó a gyerekeknek:-).
Már csak egy hét és kezdi Manga az ovit, a héten bementünk az ágyneműért és oviszsákért, beleszippantott a légkörbe, majd rám csavarodott a gyerekzsivajban...de nincs beszoktatás, uh remélem nem lesz pityogás.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése