2014. március 13., csütörtök

Két hete itthon

Manga múlt héten végig itthon volt, még előtte csütörtökön szóltak a bölcsibe, hogy vigyem haza, mert kötőhártya gyulladása lett. Na még mindig itthon, mert múlt hétvégén megfejelte egy vírusos megbetegedéssel. De amúgy jól van, izeg-mozog mintha semmi sem lenne, és élvezi, hogy nem kell a bölcsibe mennie.
Buda pedig nem kapta el szerencsére. Most már nagyon sokat fejlődött, látványos ahogy mindent ért és megértet, a montessori kúpot szépen összerakja, és mostanában azzal molyol, hogy az ivópohárra való tetőt feltegye majd levegye. Egyre bátrabb, gyakorlatilag ha lemegyünk nem sokáig tűri bekötve magát a babakocsiba, ki kell venni és sétálni vele. A "Dió-játszón" ki merem tenni, mert nincs kutyakaki meg üvegszilánk, öröm nézni ahogy elvan. Imádja, ha Manga maga elé veszi a csúszdán és úgy csúsznak le:-) Ez Mangának is bejön:-)

Most abban vagyunk, hogy a következő 3 hét alatt találjunk Pilisvörösváron kertes házat bérlésre, és már oda íratnám be a gyerekeket bölcsibe/oviba. Ha nem jön össze ennyi idő alatt, akkor maradunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése