2014. március 27., csütörtök

Buda egy éves :-)

Ezzel elmaradtam, most pótolom, mert már hiányzott nekem nagyon, hogy megírjam.

Az egy éves Buda:
hihetetlen mosolygós,
melegszívű
nyugodt, kiegyensúlyozott,
érdeklődő,
mindent ugyanúgy szeretne, ahogy mi, legyen szó evésről, ivásról, járásról stb.
jó humorérzéke van, ha Manga bohóckodik, hálás közönség, sőt most már ő is elkezdett bohóckodni - amit persze Manga díjaz:-)
jó alvó, éjjel kb. 10 órát, nappal kb. 2 órát alszik, egy ideje csak 1X egy nap,
12 hó és két hetes kora óta jár
imádja a játszóteret, és persze a homokot falatozni és kavicsokat szopogatni,
kétszer (reggel-este) kap tápszert, bármit megeszik jóízűen,
evés közben, minden egyes falatnál búgó hangot ad:-)
imád bújni és imája a puszifürdőt,
hempergőzés minden nap kötelező,
a fürdetés az egyik kedvenc napi programja, kivirul és locsipocsizik, nem fél, ha a szemébe megy a víz,
Kb. 80 cm és 11 kiló


Kisfiam! Remélem te is olvasni fogod e sorokat, ahogy Manga is.
Azt kívánom, hogy soha ne érjen csalódás, senki ne gázoljon a lelkedbe. Azért ettől féltelek a legjobban, mert stramm kisfiú vagy, de egyben nyitott, nyílt szívű, őszinte és mosolygós, és a rossz emberek különösen pattannak a Jóra. Szeretnélek megóvni de egyben elengedni, felvértezni és támogatni. Nagyon szeretünk mindannyian és bármikor kiállunk érted, melletted.
"Csókol anyád Sári:-)" 

És, hogy mi szülők hogy vagyunk?
Jól:-)
Meg fáradtan a nap végére, meg tulajdonképpen az elején is (főleg reggel hatkor, amikor mostanában kelünk).
Viszont ilyen intenzív élménydömpingben, mint az elmúlt 3 évben nem volt részünk ezelőtt és ez pótolhatatlan és abszolút a gyerekeknek köszönhető, úgyhogy köszi srácok, hogy velünk vagytok:-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése