2013. március 26., kedd

kórházi szobatársak


A "hippi" dundi, akivel hülyére röhögtük magunkat - igaz inkább mint a malacok visítottunk fejhangon, hogy a lehető legkisebb izommozgást érjünk el alhasi tájon - mert a műtét hege fájt de nagyon.

A felvilágosult értelmiségi - aki másképp volt hippi (amolyan merevebb féle hippi?) és be-be szállt a bulinkba.

Egy két poént lejegyzek, amit a dundival nyomtunk. Túl azon, hogy nagyon közvetlen csajszi, egyszerű, világos lélek :-)
Simán purcizgatott ha éppen jött a szél, még ki is hangsúlyozta, hogy jön, vagy ha éppen lecsúszott az előzetesről, akkor utólagosan kért bocsit.
De ez higgyétek el jól állt neki - és én csak nevetni tudtam rajta:-)
Ehhez kapcsolódóan volt egy poén. Már nem emlékszem pontosan, de a lényeg az volt, hogy a folyosón volt olyan ajtó, hogy orvosi gáz. Éppen egy ilyen pukizós eset után mondta, hogy van ez az ajtó és cucc, erre én rákérdeztem, hogy és ha kinyitom azt az ajtót, ott is ő van?  hahahahhaha, még most is röhögök a poénomon. Lehet, h ez nem jön át, de mi ketten szakadtunk akkor és ott :-))))

Vagy volt az a csecsemős, (akire később Buda kapcsán majd kitérek) aki kicsit hivatalosabb, modorosabb inkább már 60 felé közeledő nő volt. Na őt simán letegezte - hiába javította ki a nő a magázós formára:-) Ez a csecsemős váltig állította dundinak, hogy a gyereke azért sír, mert éhes. Dundi váltig állította, hogy tele van a csöcse (igen így nyomta, behalás nem;-) a gyerek nem éhes. Éppen toltuk ki a bevásárlókocsit (benne gyerek) a csecsemősöktől, velünk jött ez a nő, és azt hallom dunditól, hogy jó nagy hangerővel mondja a gyerekéről, hogy: -Fingik! Mire  a nő visszakérdez: - Pardon, mit csinál? - kicsit modorosan, mintha nem értette volna kristály tisztán, illetve nem akart hinni a fülének, meg szerintem nem hitte, hogy újra kimondja dundi, sőt rákontráz eképpen: -Fingik és    szarik! - Én mikor ezt meghallottam úgy nevetni kezdtem, hogy még a nő is elnevette magát. :-))

A másik szobatársnőről csak annyit, hogy az utolsó együtt töltött napon benyögte, hogy ők a férjével egymás előtt még sosem purciztak, mindig a wc-re mennek és ott intézik el:-) Hát jól kifogta a szelelős dundit, attól kapta az ívet 3 napig, hihihi  :-))

Ja én meg arra jöttem rá, amikor már csomagoltunk hazamenetelhez, hogy civilben meg sem ismerjük egymást, csak hálóköntösben, meg "ciciben". Milyen furi, ezt is csak a szülő nők élik meg, hogy kvázi vadidegent félpucéran látsz x napig, aztán felöltözik civilbe, és talán sosem látod többet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése