Tegnap este buli (Zs szavával élve babazsúr) volt, 4 család azaz 5 gyerek, 8 felnőtt részvételével. Még jó, hogy ilyen nagy ez a lakás, simán kaptunk levegőt egymástól, igaz hip-hop olyan forróság lett, hogy 20 fokra levettem a fűtést, de így is melegünk volt.
Manga az első percen meglepődött és sirdogált, aztán persze feloldódott és mászott mindenhova, kapaszkodott mindenkibe, hogy felállhasson, nem kímélte az anygali türelmű S-t sem, aki pedig csak 11 hónappal idősebb nála.
Megtörtént az elő olyan pillanat, hogy ugyanaz a játék izgi Mangának, mint amivel egy másik gyermekbaba játszik (jelen esetben M volt), ezért rárepült ő is. Készítettem róla fotót, ahogy a két gyerek egy játékkal próbál játszani:-) Az nagyon tetszett, hogy nem tépték ki egymás kezéből, húzavona volt, de mértékkel, továbbá még azt sem észleltem, hogy tulajdoni érdek lett volna az alapja.
Azt még ideírom, hogy pár napja csinálja, hogy az ujjával "pengeti" a száját és közben hangod ad ki -ezt is párszor mutattam neki és egyszer csak előállt vele, nagyon cukker:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése