2011. november 10., csütörtök

berendezkedés-feloldódás

Ma már másodszor voltunk a Fonóban Ringatón. Első alkalommal csak 6-an voltunk, ez hatással volt  Mangára, mert messzebb el mert mászni és ismerkedett másik kisgyerekkel (aki mondjuk meglepődött és sírva fakadt mikor Manga barátkozásképp belenyúlt a szájába:-)
Ma viszont zseni volt: egy szép lassú karácsonyi dalt énekelt el a Ringató vezetője gitárral kísérte önmagát és Mangának ez nagyon bejött. Fogta magát, elkúszott a nőig láttam rajta, hogy felállna a lány lábába kapszkodva ezért visszavittem, újra nekiindult megállt, féltérde ült és felemelte mindkét kezét, mintha csápolna:-)))) meg is állt a csaj és szóvá tette:-))) hiába, az én kislányom na duzzad a keblem a büszkeségtől:-) Ja és persze énekelt is ma a foglalkozáson:-)

Voltunk Kerekítőn is, ahol mondjuk megijedt az elején a 40 fő gyerek-szülő tömegtől, de aztán élvezte velem együtt. Annyi különbséget találtam, hogy kb. 15 perccel hosszabb ez a foglalkozás és tánc is van benne.
Amíg pénztárcánk, kedvünk, az időjárás engedi járni fogunk mindkettőre, az egyik keddenként van, a másik csütörtökönként.

Ma vettem 2 rattan virágtartót a konyhafalra, lassan-lassan teljesen berendezkedünk. Igaz még vannak üres területek, főleg a nappaliban, de majd virágokkal elsimítjuk:-)

Manga imádnivaló, egyszerűen agyonpuszilgatnám, még akkor is amikor raplizik pl, hogy sapkát adok rá - az pedig kötelező odakintre így az ősz vége felé. Hihetetlen okos a kiscsaj, egyszer tehát EGYSZER mutatok meg valamit és megjegyzi, majd pár napra rá előáll a produkcióval:-) Jó, mindenre nem igaz azért, de sok dologgal így volt, pl: megmutattam, hogy üsse össze a kezében a két tárgyat, és másnap már csinálta, és azóta is:-)))
Nagyon nagyon mosolygós kislány, tele szájjal, ezerrel küldi nap, mint nap  :-)

Ja és ma 8 napja megy az éjszakai alvásos ügyletünk, azt mondhatom, hogy sikeres, ma ugyan 2X kelt fel hajnalban, de tegnap és azt megelőzően pölö csak 1X:-)))
Fáradtságtól függően megy a lefektetéskor a sírás, de a 10 percet nem érte el azóta! :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése