2011. április 13., szerda

Történésnapló a várandóság időszakából – visszaemlékezés dátum jegyzet alapján III.

- Harmadik trimeszter-

December 11 – Boglárék lakásavatóján buliztunk:-)

December 12-én csak csajok party volt, édes sütik sütése, majd azok felfalása volt a menet – persze a fiúknak is jutott, akik addig likvidálva voltak – nem nagy bánatukra:-)

December 13-án KV belső ünneplés volt, kézműveskedéssel, falatozgatásokkal, továbbá a kollégáim megleptek és csomó gyerekcuccot kaptunk:-)

December 14-én képletesen, de letettem egy időre a Nagyítót – megismerkedtem az „újakkal”, akiknek azóta is drukkolok, hogy jól menjen a szekér. Arra is emlékszem, hogy  ez volt az első olyan N.találkozó, ahol nem mentem a többiekkel kötetlenül beszélgetni tovább. No drink, no smoke…hiányzott

December 17-én KV kari volt, sok kiemelten jó ember kívánt nekünk boldogságot – még  itt is kapott Manga baba ajeszt (Katitól) kis cukker zokkent meg sapót. Nagyon örültem neki:-)

2010. december 23-án dolgoztam utoljára a szülés előtt. Ami nagyon érdekes volt,hogy tök egyedül voltam az irodában (kivéve persze a telós segítők). Így búcsúztam magamban egy időre.

December 24-e az első Szentestéje Mangának-igaz csak a bensőséget tapasztalhatta meg:-)

December 30-án látszódott Manga mozgása első ízben:-)

Az újévbe játékkal mentünk át jó baráti társaságban.

2011.
Január 3-án Zs szülinapján sokat bújtunk, babusgattuk Manga babát:-)
Január 15-én összeházasodtunk Zs-vel, és innentől a blog többi részén fejtem ki magvas dolgainkat.
Ugorj a legelső mezőre:-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése