2014. október 21., kedd

olaszország, spanyolország, hollandia

Azzal kezdeném, hogy Csilla férjhez ment Teohoz, egy gyönyörű helyre szervezték a lagzit, a hegyekbe ide: Gandosso.
Jó buli volt Milánóban A-val és Á-val, majd éjjel a hotel tűzriasztója is egy élmény volt (5X szólalt meg hajnalban), emlékezetes lesz az esküvő is, szuper kaják, szuper piák, gyönyörű helyszín, végül a levezetéses bergamoi egész napos városnéző túránk. Mindezt egyedül Én a csajokkal :-))

Mindeközben itthon:

Megérkezett az S. család Madridból, én csak egy órát találkozhattam velük, mert kelnem kellett. Zs fogadta őket a reptéren és hozta hozzánk. Az ő elmesélése szerint nagyon jól elvoltak a gyerekek, második este vendégség volt, jöttek Kenóék, Micu, Gergő is, és hajnal fél 4-kor lett csicsi, a felnőttek részéről persze. Ami meglepett, hogy Manga simán lement K-val és Marta babával a Tranzitba, míg Zs-ék (a fiúk) nem sokra rá utánuk mentek.
Aztán Pilisszántó mamóéknál hétfőig, békében, nyugiban, anyát nem is emlegetve.

Hollandia pedig úgy jön képbe, hogy holnap jönnek H.-ék látogatóba:-)

Lehet, hogy változtatás lesz az esti processzben, mert Buda második este ki akar szállni fektetés után az ágyból és ha jól értelmezem mesét akar ő is nézni, vagy legalább hallgatni, vagyis ugyanazt szeretné csinálni, amit Manga. Már nem emlékszem Manga ennyi idősen hánykor lett ágyba küldve, és, hogy ekkor már meséltem-e, majd kikeresem a blogból.
Buda gyönyörűen beszél, két szavas mondatokban:-)

Manga pedig kész nagylány, és élvezi a neki járó 1+1 hetes őszi szünetet.
Most kezdett el néha furán összefűzni gondolatot szavakkal, jönnek a gyerekszáj poénok.
Az egyik amit frissiben felírtam:
Manga (3,5)  reggel: "Gyere ülj le, én tàncolok és te leszel az elnéző" :)))) 
 
Ja és az úszás nagyon bejött, mert azóta minden este hátradől Manga a kádban, csak a kis arca látszik ki, a fülei is víz alatt és lebeg. Mi meg nyomjuk, hogy nee máááár, megint csurom víz lett a hajad:-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése