2013. augusztus 22., csütörtök

Visszatértünk a Balcsiról

Ez a három hét azért is más volt, mint a többi, mert Buda babó is gazdagítja életünket. Olyan érdekes volt megélni, hogy nemrég Manga volt a csecsemő, Ő rágcsálta a kezünket, Ő feküdt a matracon a játszószőnyegen a kertben, most pedig Buda baba :-)
Az első héten Mika papa és részben Piri volt velünk. Ez a Balaton a hányásról/hasmenésről szólt így visszatekintve. Azért hétvégén a Gy féle marhapörköltből jól belakmározhattunk. Itt volt mindenki ahogy ez lenni szokott (kivéve Mótiék nyilván a távolságot csak a skype-al tudtuk közelíteni). Vasárnap tesómék jöttek le, fürcsiztünk, kajáltunk.
Aztán volt pár napunk együtt, amikor kirándultunk. Meglátogattuk a Salföld majorságot (kisebb szélvihar volt), plusz sétáltunk Füreden, ja és Badacsonyban megálltunk K-ék felé menet és istenit ettünk a Sznet Orbán fogadóban. A panoráma nem változott, csudaszép.
Így indult a második hetünk, aztán jött a hadd-el-hadd. Csütörtökön megjöttek az ikrek a szülőkkel, pénteken meg még két család, így felduzzadtunk 15 főre. Pontosabban 19-re egy este erejéig, amikor a K család is befutott a szokásos évi baráti összröffre. Zs jót főzőtt, zöldésges currry-s husit bográcsban a fröccsök pedig vígan öblítettek, ahogy sorsuk diktálta.
Aztán az egyik iker gyerkőc rosszul lett, hányás, irány a gyerekdoki, aki beközölte, hogy a Balcsi fertőz, mindenki pusztulkodik, senki ne fürödjön. Azt azért nehéz elkerülni 3 hát Balcsi alatt...Aztán beteg lett az iker másik fele, +a szülők. Aztán az S család is elkapta, majd a K család.
Ja és most anyu és ma apu is hányt, pedig ők csak 1X fürödtek a Balcsiban, az elmúlt hétvégén.

No de a lényeg, hogy Buda forog mint a motolla, a francia ágyon hagytam az egyik nap, középen pedig, és leesett róla:-) Borzasztó pipa lesz egy idő után, hogy ő csak feküdni ill. forogni tud, már nagyon ülne és menne. Gyakorlatilag hasizomból felhúzza magát, ha odanyújtom a két ujjamat csimpaszkodónak. Sokat beszél, most éppen Manga oroszlánkiáltását utánozza, hörög egész nap:-) Ma megkapta az utolsó csecsemőkori kötelező oltást, majd csak 15 hónaposan lesz a következő. Most sem sírt a kis bátor:-)
Az éjszakáink továbbra is szuperek, fél kilencre ágyban vannak, reggel 1/ 7-7-ig csend. Pontosabban Buda tegnap annyit mozgott éjjel, hogy be kellett menni és visszafordítani a hátára, mert beakadt a rácsba:-)
Gyönyörűen fejlődik, 69 cm és 7250 gr. Sokfélét kóstolt már, jön a cékla-répa-krumpli kombó, ha az is ízlik neki, akkor mindenevő és kész:-)

Manga haját már csattozom a Balcsi óta, mert olyan hosszú, hogy belelóg a szemébe. A kisasszony nagyon élvezte a gyerektársaságot, jól fel is volt pörögve a három hét alatt szinte végig. Az utolsó hetet Topcsival és a barátnőjével és a 3,5 éves kislányukkal töltöttük. Aranyos kislány, de azért Manga kezelésbe vette:-) Egy nap 100 vita 5 ütés, de legalább lefoglalták egymást. A szobatisztaság döcög, egyszerűen a tanyán a fűbe ment minden, ha kocsiztunk pelust kapott, így nem haladtunk előre a kérdésben. Itthon most ugyanaz megy mint előtte, a szobában bili, alváshoz pelus, játszótérre pelus (egyszerűen elfelejt szólni és már csak a végeredmény van a gatyában). Majd a bölcsi:-) Jövő héten lesz az első szülői értekezletünk, én már tűkön ülök. Nagyon szépen és tisztán beszél Manga, sok mindenre rákérdez, hogy mi ez és megtanulja. Ami szembeötlő észrevételem, hogy a hosszú távú memóriája óriásit fejlődött, hetekkel ezelőtti dolgokat képes visszaemlegetni. Szerintem ez nagy lépés a babák életében.
Egy cuki szófordulat maradt meg Mangától: Szia Blanka, hogy hívnak? :-))) Mit gondolhat, mit jelent az a kérdés, hogy hogy hívnak? Azért furi, mert ha őt megkérdezed, hogy hívnak, megmondja a nevét. Ha megkérdezem, hogy pölö B anyukáját hogy hívják, azt is helyesen megmondja. Asszem inkább csak szeleburdi. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a veszprémi állatkertben elzakózott, felszakadt a homlokán a bőr, majd rá egy napra megint elesett és újra beverte nyilván ugyanott fejét...Tesóm kettő, ütött-kopott hercegnő:-)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése