szösszenet

Kicsit szarul érzem magam attól, hogy a kis Manga megfogná a Budát de én nem adom. Vagy mert éppen sír, vagy mert éppen tök jól elvan:-) Azért egy nap 1-2X így is odaadom az ölébe.
Olyan cukin bánik vele amúgy, csitítja, ringatja a pihenőszékben, a cumit visszateszi a szájába, mondogatja, hogy jól van, jól van Buda baba, rázza neki a csörgőt:-) Szóval tündéri vele, simán leutánozza amit mi csinálunk.

Buda meg hálás, mert sokszor mosolyog rá, persze ránk is. A mosolyon kívül sokat mozog, rúgkapál a kezével-lábával, meg-meg érinti a pihenőszék lógó dolgait, sokszor az az érzésem, hogy tudja, hogy ő löki meg. Hason nem igazán szeret lenni, pár perc erőlködés után sírásba fog. Viszont a hasunkon szeret hason lenni, feszíti hátra a fejecskéjét és nézelődik kíváncsian. Megtalálta az öklét is, elég gyakran veszi a szájába.
Most kb. 5 kiló és 57 cm. Már van olyan ruci, amit kinőtt:-)

Mangára visszatérve, már nagyon sok mondókát/dalt tud, de valamiért mindig nekem kell elmondanom. Most már azt csinálom, hogy elkezdem a sorokat, és ő folytatja (amúgy így derült ki számomra, hogy valójában tudja már őket...). Mindent elmond, nagyban zajlik a tudásfejlődése, mindenről megkérdezi, hogy mi ez? A futóbicajjal pedig száguldani tud.
---
ui: tegnap a mamóéktól hazafelé én vezettem, már a háztól, kis híján karambolt okoztam. A főútra akartam kikanyarodni, és sasoltunk jobbra, mert azt nehezebb belátni, és megindultam, pedig balról addigra már jöttek. Hát nem sokon múlt, hogy nem csattantak belénk. Észnél volt a másik autós és kikerült (a szembejövő sávba kellett rántania a kormányt), szerencsére senki nem jött szembe. Visszajött anyázni, de látta, hogy család vagyunk, be vagyok rezelve és Zs elnézést kért, mondván, tanulóvezető vagyok. Durva volt na, de azért (mégha remegtem is) elvittem a dédét haza, meg aztán magunkat is.